Nagyvilág

Rengetegen haltak meg a menekülthajó jégkamrájában

A kis helyre összezsúfolt területen 45 menekültet nyomtak agyon a többiek az Észak-Afrika és Olaszország között történt újabb bevándorlási tragédiában.

A holttesteket orvosi szakértői vizsgálatnak vetik alá a halálozási ok pontos megállapítására. Az olasz hatóságok eddigi információi szerint az áldozatokat társaik agyonnyomták a hajón. Halálukat fulladás okozta. A halálos áldozatok között nincs gyermek, feltételezések szerint valamennyien a közép-afrikai térségből származnak – jelentették szerdán a szicíliai Pozzallo hatóságai, ahol az illegális bevándorlókat szállító halászbárka kikötött.

Nincs ennyi hely a temetőben

Az illegális bevándorlókkal teli halászhajót az olasz haditengerészet hajói még hétfőn vették észre, miközben az észak-afrikai és olasz partok között sodródott. Az első hírek harminc halottról szóltak.

A Líbiából pénteken indult hajón 600-an szorongtak, kétszer többen, mint ahány személyt szállíthatott volna a bárka. A halottak mindannyian a halászhajó üzemen kívüli hűtőkamrájába szorultak, ahol sem mozogni, se pedig igazából levegőt venni sem tudtak.

A Ragusa-közeli Pozzallo polgármestere bejelentette, hogy ennyi halottat nem tud egyszerre eltemetni, mivel a kisváros temetőjében nincsen elég hely.

6000 bevándorló veszett oda

Az Afrika és Olaszország közötti Mare Nostrum olasz katonai-humanitárius misszió hadihajói szerdán reggel egy újabb illegális bevándorlókkal teli hajót értek utol a szicíliai vizeken. Ezt is kikötőbe kísérik.

Idén június végéig több mint 61 ezer illegális bevándorló érkezett Olaszországba. Közülük több mint 53 ezer Szicília partjainál kötött ki. A bevándorlók többsége eritreai és szíriai volt. 2008-tól több mint 231 ezer bevándorló érkezett Itáliába, közülük több mint kétszázezren Szicíliába. Az utóbbi hét évben a szicíliai csatorna vizein a becslések szerint közel 6000 bevándorló veszítette életét – közölte az olasz sajtó a római belügyminisztérium és a Szent Egyed közösség adatait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik