Nagyvilág

Nincs több óraátállítás Oroszországban

Október 26-án áttér Oroszország a téli időszámításra, onnantól az lesz állandó – tudósít az MTI. Állítólag kevesebbet tejelnek a tehenek a nyári időszámítás miatt.

Oroszországban 1981-ben vezették be a nyári óraátállítást – minden évben márciustól októberig tartott a nyári időszámítás, majd 2011-ben átálltak az egész éves nyári időszámításra. Az intézkedésre sok panasz volt, az egészségvédelmi bizottság például arra hivatkozott, hogy az oroszok krónikus alváshiányban szenvednek és örökké fáradtak, a mezőgazdasági dolgozók szerint pedig az állatok sem tudták megszokni az új időszámítást, például kevesebb tejet adnak a tehenek.

A nyári időszámításhoz a jelenlegi kormányfő, Dmitrij Medvegyev ragaszkodna, de a törvényhozás szembement vele ebben a kérdésben. Ugyancsak Medvegyev kezdeményezése volt az, hogy tizenegyről kilencre csökkentsék az oroszországi időzónák számát, hogy egységesebbé váljon az ország gazdasági élete. Most az időzónák számát is visszaállítják az eredetire.

A kommunisták megszavazták, a románok szabotálták

1919 nemcsak a magyar politikában, de a magyar időszámítás-történetben is zűrzavaros év volt. A korábbi évekhez hasonlóan (1916-tól) ekkor is rendelet határozta meg, hogy mikor kell áttérni a nyári időszámításra. Április 1-jén kellett volna áttérni, ahogy azt „a porosz közmunka- és vasútügyi, valamint az osztrák vasútügyi minisztérium illetékeseivel leegyeztette a magyar kereskedelemügyi miniszter megbízottja” . Majd a dátum április 15-ére módosult német kérésre. A Tanácsköztársaság vezetősége Landner Jenő előterjesztésére március 27-én megint rábólintott a tervezett időpont bevezetésére, ezt majd szeptemberben a Friedrich-kormány szünteti meg – jöhetne a téli időszámítás. Azonban augusztus 3-án román csapatok szállták meg Budapestet, és nem engedték meg az órák átállítását – érvényben maradt a nyári időszámítás. Végül november 24-én a kizökkent idő visszakerült a téli kerékvágásába.

Íme pár, óraátállítástól ré… fáradt orosz állampolgár!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik