Nagyvilág

“A fiúk jól érezték magukat” – Legalább 5 nőt erőszakoltak meg egy ünnepségen

Vasárnap este többezren gyűltek öszze a kairói Tahrír téren, hogy megünnepeljék az új egyiptomi elnök, Abdul Fattah al-Sisi beiktatását. A tömegben legalább öt nőt megerőszakoltak, hárman közülük súlyos sérüléseket szenvedtek.

Legkevesebb öt nőt erőszakoltak meg vasárnap éjjel az új egyiptomi elnök beiktatása után a Tahrír téren. A megtámadott nők pontos száma nem ismert, ennél akár többen is lehetnek. Az öt nő közül hárman kórházba kerültek – írja a Buzzfeed.

19 éves lány az egyik áldozat

A 2011-ben kirobbant forradalom jelképes színhelyén, a Tahrír téren történt esetről videofelvétel is készült, amely még vasárnap este felkerült a Youtube videomegosztó portálra. A felvételen látszik, amint többen megpróbálják a teljesen meztelen lányt kimenteni a tömegből. Látszik, ahogy a hatalmas hangzavar és tolongás közepette két rendőr támogatja kifelé a horzsolásokkal borított áldozatot, akit közben újból leteper a tömeg, mielőtt végül sikerül őt egy autóval kimenekíteni.

A diáklányt kórházba szállították, állapotáról nincsenek hírek. Biztonsági források szerint hét, az Egypt Independent hírportál szerint nyolc gyanúsítottat vettek őrizetbe vasárnap nemi zaklatás vádjával.

“Csak jól érezték magukat”

Egy másik felvétel is nagy port kavart különböző közösségi oldalakon. A felvételen egy helyszíni tudósító a Tahrír téren zajló ünneplés kapcsán röviden megemlíti, hogy az általános ünnepi hangulat mellett több nemi zaklatásról is hírt kapott. A műsorvezető erre nevetve rávágta, hogy az embereknek csak “jó kedvük van”, jól érezték magukat. “A fiúk már csak ilyenek” – tették hozzá.

Máha Bahnassi, az an-Nahár tévécsatorna műsorvezetője a felháborodásra reagálva hangsúlyozta, hogy a vendégeihez szólt, és az ünneplő embereket kommentálta, nem a zaklatásokat.

Nem egyedi eset

Nem ez az első, hogy “a fiúk” kivetkőznek magukból és brutális bűncselekményeket követnek el nők ellen. 2013-ban egy holland újságírónőt erőszakoltak meg csoportosan, ugyancsak a Tahrir téren. A holland nő ugyancsak kórházba került, súlyos sérülései miatt. A nőt öten bántalmazták szexuálisan, ezért sebészeti ellátásra szorult.

Egyiptomban a bántalmazás bűncselekménynek számít, a szexuális bántalmazás azonban nem. Az egyiptomi nőknek napi szinten kell számolniuk szexuális zaklatással, a forradalom alatt és után pedig több külföldi nőt is megerőszakoltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik