Nagyvilág

Ismét menekültek fulladtak meg Lampedusánál

Illegális bevándorlókkal teli hajó borult fel, amelynek utasai közül közel százan túlélték a balesetet, de még nem lehet tudni, hogy hányan utaztak rajta.

A hajószerencsétlenség a dél-olaszországi Lampedusa közötti tengerszakaszon. Az olasz haditengerészet helyszínre sietett egységei szerint a baleset Líbiától ötven, Lampedusától száz mérföldre délre történt.

A túlélők egy részét a baleset közelében levő kereskedelmi hajók vettek fedélzetre. Nem tudni, hogy pontosan hányan utaztak a hajón. A helyszínre érkezett olasz hadihajók első jelentései szerint közel száz a túlélő, többen a tengerbe fulladtak.

Óriási készültség a partoknál

Csak a múlt héten több mint négyezer-háromszáz, az országba illegálisan bevándorolni próbáló menekültet mentett ki a Földközi-tengerből az olasz haditengerészet.

Vasárnap óta több tucat mentőakciót hajtottak végre fregattok, járőrhajók és helikopterek bevetésével, amelyek során a menekülteket szállító túlzsúfolt bárkák utasait Szicíliába szállították.

A menekültek között a haditengerészet közlése szerint számos nő és gyerek van. A kimentett embereket öt szicíliai kikötővárosban helyezték el.

Bibliai méretű áradat

Az olasz haditengerészet a Lampedusa szigete mellett tavaly októberben történt két, összesen több mind 360 halálos áldozatot követelő hajókatasztrófa óta megerősítette a járőrözést a Földközi-tengeren Szicília közelében. Ugyanakkor a javarészt afrikai menekülteket ez sem tántorította el, és idén egyre többen próbáltak illegálisan bejutni az ország területére.

Korábban szicíliai polgármesterek “bibliai népáradathoz” hasonlították a helyzetet, és a központi kormánytól kértek segítséget, miután képtelenek elhelyezni a sok menekültet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik