Nagyvilág

Orosz provokáció az amerikai hadihajó ellen

Egy orosz vadászgép több alkalommal is megközelítette a Fekete-tengeren hajózó amerikai Donald Cook rombolót és átrepült fölötte, ezt az amerikai védelmi minisztérium provokációnak nevezte hétfőn.

A Pentagon szóvivője szerint egy Szu-24-es vadászbombázó a hét végén tizenkét alkalommal repült át alacsony magasságban az amerikai romboló felett, amely nemzetközi vizeken járőrözött. Az AP hírügynökség forrásai szerint a gép 150 méteres tengerszint feletti magasságban, az amerikai hajótól mintegy 900 méterre körözött másfél órán keresztül. Ezt a hajó parancsnoka provokációnak és a nemzetközi joggal ellentétesnek ítélte, ezért több figyelmeztetést adott le.

“Ez a provokatív és szakszerűtlen orosz akció ellentmondásban áll a saját nemzeti eljárásaikkal, valamint a hadseregeink közötti szakmai kapcsolatokra vonatkozó megállapodásokkal is” – közölte Steven Warren, a Pentagon szóvivője.


Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

Az AP név nélküli védelmi forrása ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a vadászbombázó látszólag nem volt felfegyverezve, és alapvetően nem állt fent a veszélye annak, hogy összeütközzön a rombolóval. A Donald Cookot egy orosz fregatt is követte fekete-tengeri járőrözése során, amely bár nem közelítette meg veszélyes módon, végig látótávolságon belül maradt.

A Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépekkel és Aegis rakétavédelmi rendszerrel is felfegyverzett Donald Cook hétfőn kötött ki a romániai Konstanca kikötőjében, ahol csütörtökig horgonyoz majd. Ez idő alatt az amerikai és román tengerészek közös képzésen és gyakorlatozáson vesznek részt a Fekete-tenger román és nemzetközi vizein az ukrán válsággal összefüggésben.

Traian Basescu román államfő hétfőn azt mondta, hogy folyamatos lesz az amerikai katonai jelenlét a Fekete-tengeren, és egymást váltva érkeznek majd az amerikai hadsereg hatodik flottájának hajói a térségbe. Basescu szerint ez a NATO szolidaritását hivatott bizonyítani olyan körülmények között, amikor egyes tagországai biztonsági kockázatokkal szembesülnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik