Nagyvilág

Rémálom közlekedni Caracasban

Megbénult hétfőn a forgalom a venezuelai főváros egy részén és több vidéki településen is, miután a kormányellenes tüntetők barikádokat emeltek a fontosabb útvonalakon - jelentette a helyi a sajtó.

Caracasban a hulladékból és törmelékből készített úttorlaszok miatt bizonyos buszjáratokat töröltek, ennek nyomán reggel a közlekedés sokak számára rémálommá vált. A rendőrség megkezdte a barikádok lebontását. A hatósági művelet közben az eddigi jelentések szerint nem történt erőszakcselekmény.

Néhány vidéki városban, köztük Maracaibóban és Valenciában szintén úttorlaszokat építettek a kormányellenes demonstrálók.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Venezuelában február 12-e óta tartanak a Nicolás Maduro elnök elleni tiltakozó megmozdulások. Az országszerte zajló tüntetések során a kormány adatai szerint legalább 11-en meghaltak és több mint 150-en megsebesültek.

A demonstrálók a kormány politikáját teszik felelőssé az infláció szárnyalásáért és a bűnözés fokozódásáért.

Maduro a belpolitikai válság rendezése céljából nemzeti békekonferenciát hív össze a héten. Henrique Capriles, az ellenzék vezetője még nem döntötte el, részt vesz-e az értekezleten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik