Nagyvilág

Újra megpróbálják összehozni a szétszakított koreai családokat

Délen rettegnek, hogy északon megint lemondják.

Észak- és Dél-Korea megegyezett pénteken abban, hogy az eredeti terveknek megfelelőn a hónap folyamán megtartják a szétszakított koreai családok találkozóit – közölte újságírókkal a szöuli tárgyalóküldöttség vezetője a kétoldalú megbeszélések után.

Kim Kju Hjun szerint a találkozókat február 20-25-én tartják meg, s ez hozzájárul a kétoldalú kapcsolatok javításához a több hónapja tapasztalható feszült viszony után. A dél-koreai országegyesítési minisztérium szerint Szöul azt tervezi, hogy egy 15 fős csoportot küld szombaton Észak-Koreába a családi találkozók előkészítésére.

Dél-Koreában több mint 90 ezer olyan ember él, aki a háború óta nem látta Észak-Koreában élő rokonait. Az 1950-1953-as háború végén koreaiak milliói szakadtak el családjuktól, rokonaiktól. Eddig 18 találkozót szerveztek nekik, legutóbb 2010-ben a vöröskereszt égisze alatt. Ilyen találkozók tavaly szeptemberben is tervbe voltak véve, Phenjan azonban az utolsó pillanatban lemondta őket, és egyes szakértők attól tartottak, hogy ezúttal is ez fog történni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik