Nagyvilág

Három napig béke lesz Szíriában

Megkezdődött a polgári személyek evakuálása a szíriai Homsz városának régóta ostromzár alatt álló részéből.

Az orosz külügyminisztérium ezzel egyidejűleg bejelentette, hogy a kormányerők és a felkelők háromnapos tűzszünetben állapodtak meg a homszi evakuálás idejére.

Megállapodás jött létre arról is, hogy humanitárius segélyeket juttatnak be azoknak a lakosoknak, akik inkább a városrészben maradnak. Moszkva közlése szerint a damaszkuszi orosz nagykövetségnek jelentős szerepe volt a tűzszüneti megállapodás létrejöttében.

Samantha Power, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete ugyanakkor bizalmatlan a szíriai kormánnyal szemben. “Mindenkit, aki a felkelők kezén lévő területeken lakik, terroristának tekint a kormány. Washington nagyon aggódik azokért, akik felkelők uralta helyekről a kormányerők kezébe kerülnek” – idézte Powert a Reuters brit hírügynökség.

Ostrom alatt

Homsz óvárosa a felkelők kezén van. A kormányerők már másfél éve ostromzár alatt tartják. Becslések szerint mintegy 2500-3000 civil rekedt a városrészben és küzd az éhséggel.

A szíriai védelmi minisztérium egy névtelenségbe burkolódzott tisztségviselője úgy nyilatkozott, hogy a terroristák (ez a felkelők hivatalos minősítése a kormány oldaláról) azt mondják, csak civilek vannak az óvárosban, pedig valójában főként terroristák vették be magukat oda külföldi harcosokkal, és kis civil csoportokat túszként tartanak maguknál.

Óvárosból menhelyre

A Hszinhua kínai hírügynökség értesülései szerint Homsz kormányzója, Talál el-Barázi azt mondta, várhatóan közel 200 polgári személy hagyja el az óvárost pénteken. Hozzátette, hogy a 15 év alatti gyerekek, az 55 évnél idősebb férfiak és a nők mellett sebesültek is elhagyhatják majd a városrészt.

A távozó civilek valószínűleg a kormány által létesített menhelyekre kerülnek. A humanitárius segélyt – élelmiszert és gyógyszert – csak szombaton kezdik beengedni a kormányerők az óvárosba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik