Nagyvilág

Szobrot kap az első világháború kirobbantója

gavrilo princip (gavrilo princip, i. világháború, )
gavrilo princip (gavrilo princip, i. világháború, )

Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös és feleségének gyilkosáról utcát is iskolát is neveztek már el Belgrádban.

Az I. világháború századik évfordulója alkalmából szobrot állítanak Belgrádban Gavrilo Principnek, a Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös elleni merénylet elkövetőjének – írta csütörtökön a Vecernje Novosti című szerbiai napilap.

Az újság értesülései szerint a szoborállítást a szerb kormány kezdeményezte, az emlékművet pedig a tervek szerint legkésőbb júniusig felállítják a belgrádi vár előtti Kalemegdán-parkban.

Gavrilo Principnek még nincs szobra Szerbiában, az I. világháború kitörésének századik évfordulója ezért megfelelő alkalmat biztosít arra, hogy az ország “bepótolja” ezt a mulasztást – fogalmazott a cikk. Meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a lap azt is közölte, hogy Gavrilo Princip szobra várhatóan annak az emlékműnek a közelében áll majd, amelyet az I. világháborúban nyújtott segítségért Franciaország tiszteletére állított Szerbia.

“Tiszteletet érdemel”

Mile Bjelajac történész szerint a Száva és a Duna találkozása felett, a várnál található hírességek sétánya megfelelő hely egy ilyen szobornak, a szerb főváros ugyanis “minden történelmileg jelentős személynek tisztelettel kell, hogy adózzon”. Kiemelte: “Gavrilo Princip szabadságharcos volt, és tiszteletet érdemel. Egy ilyen emlékműállítás nem dacol Európával, amely +az ősi értékek őrzőjeként+ meg kellene, hogy értse ennek a lépésnek a motivációját. Princip mindenféle megszállás meggyőződéses ellenzője volt, a szabadságért való küzdelem jogát pedig senki nem vitathatja”. Gavrilo Princip nevét eddig utca, iskola és egyéb intézmények viselték a szerb fővárosban.

A Vecernje Novosti információi szerint a belgrádi szoborállítással egy időben Szarajevóban, a merénylet helyszínén is emelnek egy ugyanilyen szobrot. Bosznia-Hercegovina fővárosának vezetői ugyanakkor azt is fontolgatják, hogy a meggyilkolt trónörökösnek, Ferenc Ferdinándnak, és feleségének Zsófiának is emlékművet állítanak az évforduló alkalmából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik