Nagyvilág

Moszkvának most nincs 10 milliárdja Paksra

orban-putyin(210x140)(3).jpg (orbán viktor, putyin, )
orban-putyin(210x140)(3).jpg (orbán viktor, putyin, )

Régóta folynak a tárgyalások Oroszország és Magyarország között az atomerőmű két új reaktorblokkjának megépítésére nyújtandó többmilliárdos hitelről.

Kedden, Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin moszkvai tárgyalása után jelentették be, hogy aláírták azt a kormányközi megállapodást, amely szerint két paksi erőműblokk megépítésébe segítenek be az oroszok. Tender nélkül, Brüsszel jóváhagyásával, harminc évre szóló orosz állami hitelből, nagyjából 10 milliárd euróból a jelenlegi 2000 megawatt mellé két, egyenként 1200 megawatt kapacitású blokk épül, és  lép üzembe 2023-tól.

Még nincs végső döntés

Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter a megállapodás kapcsán szerdán azt mondta: a Magyarországnak nyújtandó hitel feltételeiről régóta folynak és most is tartanak a tárgyalások. Azt reméli, hogy az év első felében meghozzák a végső döntést.

A szaktárca vezetője megerősítette, hogy Oroszország 9-10 milliárd eurós (mintegy 2,7-3 ezer milliárd forint) összegű hitelt tud nyújtani Magyarországnak. A hitelt tíz év alatt lehet lehívni, a törlesztési idő pedig 21 év.

Jelenleg nincs 10 milliárd

A pénzügyminiszter elismerte, hogy az orosz állami költségvetésnek jelenleg nincs 10 milliárd eurója a hitelre. “Mivel azonban minden évben keletkeznek bizonyos hitelkeret-maradványok, ezek átcsoportosításával megoldható a dolog, még akár 2014-től kezdve is.” A hitel előnyös Oroszországnak, mivel az megrendelésekkel látja el az orosz vállalatokat, amelyek kiszolgálják az erőművet. Hozzátette, hogy előnyös ez a hitelezés, tekintetbe véve az adott futamidőre vonatkozó várható hitelköltségeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik