Nagyvilág

Színésznővel kavar a francia elnök

Julie Gayet  (Julie Gayet )
Julie Gayet  (Julie Gayet )

Egy bulvármagazin szellőztette meg Francois Hollande állítólagos félrelépését.

Pert fontolgat a francia elnök a Closer című bulvármagazin ellen, mert az felfedte állítólagos intim viszonyát Julie Gayet színésznővel. Francois Hollande erről egy munkatársán keresztül számolt be pénteken az AFP hírügynökségnek, nehezményezve, hogy a folyóirat “megsértette a magánélethez fűződő jogát, amely őt minden más állampolgárhoz hasonlóan megilleti”.

Az elnök titkos szerelme

A munkatárs által felolvasott közleményben Hollande – hangsúlyozva, hogy magánszemélyként, és nem mint államfő nyilatkozik – közölte: gondolkodik azon, hogy milyen lépést, akár jogit tegyen a lap ellen.

A Closer a pénteken megjelenő számában egy hétoldalas, fényképekkel illusztrált összeállításban számol be arról, hogy az 59 éves Hollande-nak és a 41 éves Julie Gayet-nak “viszonya van”. A magazin internetes kiadásában jelentette be nem sokkal csütörtök 23 óra után, hogy másnap a nyomtatott számban megjelenik ez az összeállítás. A nyomtatott szám címlapján az államfő arcképe alá az van írva: “Francois Hollande és Julie Gayet – az elnök titkos szerelme”.

Robogóval viszi a croissant-t

“Újév napja környékén az államfő bukósisakkal a fején robogóra pattan, és elmegy találkozni a színésznővel abba a lakásba, ahol már több éjszakát töltött. Meglepő képek, amelyek az elnök személyi biztonságának kérdését is felvetik. Az államfőt egyetlen testőr kíséri, aki ezáltal tud a színésznővel való találkozóiról, sőt ő visz nekik croissant-t!” – írta a Closer.

Hivatalosan az elnöknek élettársa van, Valérie Trierweiler újságíró. Hollande őt megelőzően Ségolene Royallal, a 2007-es elnökválasztás szocialista jelöltjével élt együtt viszonylag hosszú ideig, és vele négy közös gyerekük van.

Hollande és Gayet állítólagos viszonyáról már korábban is voltak híresztelések az interneten: a színésznő tavaly márciusban feljelentést tett az ügyben, kérve, hogy azonosítsák a híresztelések terjesztőit. A színésznő 2012-ben, az elnökválasztás előtt szerepelt Hollande egyik kampányfilmjében, és ebben szerénynek és olyan kiváló embernek jellemezte Hollande-ot, akire “igazán érdemes odafigyelni”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik