Nagyvilág

Följelentették a volt szlovén kormányfőt

Alenka Bratusek és Janez Jansa (alenka bratusek, janez jansa, )
Alenka Bratusek és Janez Jansa (alenka bratusek, janez jansa, )

Korrupció vádjával nem jogerősen már két év börtönre ítélték az idén Janez Jansát. Most hivatali visszaéléssel vádolják.

A POP TV szlovén kereskedelmi csatorna csütörtök esti híradása szerint a nemzeti nyomozóhatóság (NPU) megerősítette, hogy az ellenzéki vezető mellett két másik személyt az Imos és az Eurogradnje ingatlanfejlesztő cégek korábbi vezetőjét – is feljelentettek. A hatóságok Jansa 2005-ben – miniszterelnöksége idején – lebonyolított vitatott ingatlanüzleteivel kapcsolatban vizsgálódnak.


Fotó: AFP

A rendőrség az ügyészséghez benyújtott feljelentésében a korrupcióellenes bizottság korábbi megállapításaira hivatkozik, amelyek szerint Jansa nem tudott meggyőző magyarázatot adni az egyik magánszámláján talált 210 ezer euró (62,2 millió forint) eredetéről.

Kenőpénzt fogadott el

A szóban forgó hatósági jelentés volt a kiváltó oka annak, hogy a második mandátumát 2012-ben kezdő Jansa-kormány idén februárban megbukott.

A volt kormányfőt júniusban nem jogerősen két év börtönre, valamint 37 ezer euró (11 millió forint) pénzbüntetésre ítélték azért, mert a vád szerint 2006-ban miniszterelnökként kenőpénzt fogadott el a Patria finn hadiipari cégtől egy 278 millió euró értékű szerződés fejében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik