Nagyvilág

Unalmas dolog császárnak lenni

japán császár 2 (japán császár, )
japán császár 2 (japán császár, )

Ezrek gyűltek össze hétfőn a tokiói császári palota előtt, hogy megünnepeljék Akihito japán császár nyolcvanadik születésnapját.

Az uralkodó pedig feleségének adózott hálával, amiért mellette volt “magányos” feladatában a világ legrégibb monarchiájának élén.

Fotó: MTI/EPA/Franck Robichon

„Császárnak lenni talán magányos feladat – mondta Akihito a császári hírügynökség által hétfőn sugárzott beszélgetésben – de a császárné ittléte mellettem vigaszt és örömet hozott nekem. Mindig tisztelte a pozíciómat, és támogatott. És nagyon boldognak tartom magam, hogy a császárnéval az oldalamon vállalhattam fel a császári szerepet.”

Feleségétől és családjának más tagjaitól körülvéve az uralkodó a császári palota erkélyéről üdvözölte a köszöntésére összegyűlt – a palota becslése szerint mintegy 24 ezer főnyi – tömeget, amelynek tagjai kis zászlókat lengettek, és „banzáj!” kiáltásokkal kívántak hosszú életet neki. Akihito 1989-ben, apja, Hirohito halála után ült a krizantém trónra.

Fotó: MTI/EPA/Franck Robichon

A császár az összegyűltekhez szólva jókívánságait fejezte ki többek között a szigetországot sújtó katasztrófák, köztük a 2011 márciusi földrengés és szökőár áldozatainak, kárvallottainak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik