Nagyvilág

Nem perelheti Tőkés a román kormányfőt

tokes-laszlo(960x640)(3).jpg (tőkés lászló, )
tokes-laszlo(960x640)(3).jpg (tőkés lászló, )

Megalapozatlannak találta és elutasította a bíróság Tőkés László európai parlamenti képviselő keresetét, amelyben rágalmazással vádolta Victor Ponta román miniszterelnököt.

Tőkés László azért fordult bírósághoz, mert a kormányfő februárban azt állította róla és Monica Macovei román néppárti EP-képviselőről, hogy románellenes érdekeket képviselnek, és azok pénzelik őket, akik Románia destabilizálásában érdekeltek. Ez jogászi nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy hazaárulók – magyarázta az ügy tárgyalása alkalmával Kincses Előd ügyvéd.

A kormányfő ügyvédei azt állították, hogy csak egy politikai vitáról volt szó. Szerintük Victor Ponta azon állítása sem sértő, miszerint Tőkés László “horthysta nyelvezetet használ”. Arra hivatkoztak, hogy Horthy Miklós a magyar történelem egy “kiemelkedő egyénisége” volt. Ha egy román valakit lehorthystáz, akkor egyértelműen azt érti alatta, hogy el akarja szakítani Észak-Erdélyt, mert a román közvélekedésben a bécsi döntés Horthy nevéhez kötődik, tehát semmi esetre sem lehet ezt bóknak felfogni – mutatott rá Kincses Előd.

Az ítélet ellen – az indoklás kikézbesítésétől számított – 30 napon belül lehet fellebbezni. Tőkés László megvárja az indoklást és annak ismeretében, ügyvédjével konzultálva dönt a folytatásról – közölte Demeter Szilárd, az EP-képviselő központi irodájának vezetője. Tőkés László a rágalmazásáért százezer lejes (6,7 millió forint) erkölcsi kártérítést követelt, amelyet – megítélése esetén – jótékony célra szán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik