Nagyvilág

Több ezren vonultak az orosz nacionalisták

Orosz nácik (orosz nácik)
Orosz nácik (orosz nácik)

Tiltott fasiszta jelképekkel és jelszavakat skandálva vonultak fel hétfőn egyes tüntetők a nacionalisták által Moszkvában is megrendezett Orosz meneten hétfőn.

A rendőrök mintegy 30 résztvevőt vittek el a hagyományosan az Orosz Népi Egység napján Moszkva délkeleti kerületében található Ljublino városrészben rendezett felvonulásról tiltott jelképek használata miatt. A nacionalista mozgalmak és pártok Oroszország több nagyvárosában megrendezték a menetet. Több helyszínen léptek közbe a rendfenntartók, Volgográdban 50 embert fogtak le a tüntetésen.

Mecset és dzsihád

A legnagyobb tömeg, a rendőrség szerint 8 ezer ember, Moszkvában vonult ki az utcára idegenellenes jelszavakkal. A szervezők, köztük az Oroszok nevű mozgalom, és a Nemzeti Demokrata Párt 15 ezer fős megmozdulásra kérte az engedélyt. Dmitrij Gyemuskin, az ultranacionalista Oroszok vezetője és társai “Ma egy mecset, holnap pedig dzsihád” felirattal vonultak a kaukázusi és közép-ázsiai bevándorlók kitiltását követelve Oroszországból. A rendőrség nagy erőkkel biztosította a moszkvai menetet, felkészülve az esetleges rendbontásra.


Fotók: AFP / Jevgenyij Feldman

A múlt hónap közepén Moszkva délnyugati, Birjuljevo-Zapadnoje nevű külvárosi kerületében egy 25 éves orosz fiatalember meggyilkolása miatt tört ki zavargás. A bűncselekmény elkövetésével egy azerbajdzsáni bevándorlót gyanúsítanak.

A 2005 óta nemzeti ünnepnek számító Orosz Népi Egység napján a Vlagyimir Zsirinovszkij vezette populista liberális-demokrata párt is nagygyűlést tartott a moszkvai Puskin téren. A parlamenti ellenzéki párt elnöke azzal vádolta a hatalmat, hogy tétlenül nézte a Birjuljevo-Zapadnojéban történteket és nem tesz semmit az oroszországi terrorcselekmények megelőzése érdekében. A politikus elismerte, hogy az orosz törvényhozásnak és pártjának nincs kellő politikai ereje.

Egyre népszerűbbek

A Levada Központ orosz közvélemény-kutató intézet október végi felmérése szerint az elmúlt két évben jelentősen megnőtt az orosz lakosság körében a nacionalista felvonulások támogatóinak a száma. Míg 2011-ben a megkérdezettek 26 százaléka ítélte el a kirekesztő nézeteket hirdető tüntetők menetét, idén 45 százalékuk helyeselte az Orosz menet megtartását.

Eközben az orosz kormány honlapján megjelent az a rendelkezés, miszerint jövőre több mint 1,6 millió külföldinek engedélyezik a munkavállalást Oroszországban. A vendégmunkások főként a közép-ázsiai és kaukázusi országokból érkeznek. Közülük mintegy félmillió embert az építőiparban alkalmaznak.

A Társadalmi Vélemény nevű orosz kutatóintézet felmérése szerint az oroszok közel fele nem ért egyet november 7-e, az 1917-es bolsevik forradalom kitörése megünneplésének eltörlésével. Negyven százalékuk szerint ez a történelmi esemény sokkal fontosabb, mint az Orosz Nép Egység napján a lengyel és litván elnyomás elleni, Minyin és Pozsarszkij vezette 1612-es népfelkelésről megemlékezni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik