Nagyvilág

Kényszerítette, hogy a kutyájukkal szexeljen

kutya (kutya)
kutya (kutya)

A besztercebányai fellebbviteli bíróság hét év börtönbüntetésre ítélt egy 41 éves szlovák férfit szexuális erőszakért – számolt be az ügyről a parameter.sk. A vádirat szerint 2003 és 2011 között, alkohol befolyása alatt, különböző szexuális játékokra kényszerítette a feleségét, többek között arra is, hogy egy kutyával közösüljön.

A nő hüvelyébe különböző tárgyakat dugott, terhessége alatt a kezét is, amivel komoly fájdalmat okozott neki. 2008-ban veréssel fenyegette meg az asszonyt, ha az nem közösül a kutyájukkal.

Egy másik alkalommal, barátjával történt italozása után meggyőzte őt, hogy szexeljen a feleségével, ő pedig végignézi. A nő elmondása szerint a férfi közben maszturbált is, és általában is jobban izgalomba hozták a megszokottól eltérő dolgok.

A törvényszéki szakértők véleménye szerint a férfi nem ítélhető szexuálisan deviánsnak, és nem küzd semmilyen lelki betegséggel, amely arra utalhatna, hogy nem ismerné fel tettei súlyát. Ugyanakkor úgy látták, hogy a partnere érzéseire gyakorlatilag egyáltalán nem érzékeny.

A feleségnek egészségügyi és lelki problémái is adódtak a szörnyű cselekedetekből, és rossz hatással volt mindez a gyerekeikre is. Az asszony csak akkor tett bejelentést, amikor a kapcsolatuk váláshoz érkezett.

A férfi a fellebbviteli tárgyaláson bocsánatot kért a tetteiért. Elmondta, hogy a szex során bevetett egy sor eszközt, például cukkinit, szalámit, üveget, és porszívócsövet is. Elmondása szerint közösen jártak vásárolni a szex-shopokba is. Bevallotta, hogy más nőkkel is közösült, például a saját anyósával, barátja barátnőjével és másokkal is.

Szexuális erőszakért a bíróság hét év feltétel nélküli szabadságvesztésre ítélte, amelyet minimális szigorítású fegyházban kell leülnie. A férfi a bíróság döntése ellen fellebbezett, azt állította, hogy ártatlan, mert minden a felesége beleegyezésével történt. A kerületi bíróság azonban megerősítette az első fokon meghozott ítéletet, így az jogerőre emelkedett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik