Nagyvilág

A németek kémprogramokat árulnak diktatúráknak

Diktatórikus államokban árulják kémprogramjaikat azok a német cégek, amelyek elöljárói idén többször is ellátogattak egyebek mellett Türkmenisztánba és Bahreinbe - közölték német médiumok a Wikileaks információira hivatkozva.

A kiszivárogtató portál titkos dokumentumai nyomán fény derült arra, hogy több, kémtechnológiákat gyártó német vállalat is olyan tekintélyuralmi országokban próbál üzletet kötni, ahol a kormányzatok megfigyelésre használt kémprogramokat vetnek be ellenzékük ellen, és emberi jogokat sértenek meg.

A Norddeutsche Rundfunk rádió és a Süddeutsche Zeitung című napilap szerint számos német cég – köztük a Trovicor, az Utimaco, az Atis, az Elaman és a Gamma – képviselői látogattak ilyen államokba. A Wikileaks szerint a kémprogramokat is gyártó cégek vezetői idén többször utaztak Türkmenisztánba, Egyenlítői-Guineába, Ománba és Bahreinbe.

A titkos források azt is tudni vélik, hogy a német-brit tulajdonú Gamma munkatársai idén már kétszer jártak abban a Bahreinben, ahol a szunnita dinasztia által vezetett kormány – a 2011-es tömegtüntetések után –  az ellenzék ellen megfigyelőberendezéseket vet be.

A Gammát már korábban is érték vádak, amiért kifinomult kémprogramcsomagokat ad el diktatórikus kormányzású országokba. Bahreinben folytatott üzleti tevékenységei miatt az OECD panaszt is emelt a vállalat ellen. Az ügyben a Riporterek Határok Nélkül emberi jogi szervezet vezetője is megszólalt, figyelmeztetve a német vállalatokat az emberi jogok tiszteletben tartására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik