Nagyvilág

Menzakosztot kap a pápa

ferenc pápa (ferenc pápa)
ferenc pápa (ferenc pápa)

Háromnegyed ötkor kel, este 10-kor fekszik, menzán ebédel és a szobájából, vezetékes telefonról hívja azokat, akik tőle kérnek segítséget.

A La Repubblica című olasz napilap az egyházfő mindennapi életének részleteiről azt írta, hogy ébredés után egyedül imádkozik, reggel hétkor misét pontifikál szálláshelyén, a Szent Márta-házban. Ferenc pápa a délelőttöt munkával tölti, egy órakor ebédel a Szent Márta-ház menzáján az ott tartózkodó egyháziakkal. Kettőtől egy órát pihen. Délután ismét dolgozik, este nyolckor vacsorázik, és tízkor kapcsolja le szobájában a villanyt.

Az újság elsősorban arra keresett választ, hogy Ferenc pápa mikor és honnan telefonál azoknak, akik levélben vagy e-mailben fordulnak hozzá. Megtudta, hogy az egyházfő a Szent Márta-házban levő lakosztályából (a kétszobás 201-es apartmanból) telefonál, általában a délutáni órákban. A vezetékes készüléket használja, maga tárcsázza a hívott számot, még a vatikáni telefonközpont segítségét sem kéri.

Fotó: AFP / Alberto Pizzoli

Legutóbb Alejandra Pereirát hívta fel Argentínában. A 44 éves nőt  egy rendőr megerőszakolta, és a hatóságok nem nyújtottak védelmet neki. Az Il Sismografo katolikus blog beszámolója szerint a félórás telefonbeszélgetés alatt Ferenc pápa azt mondta Pereirának, nincs egyedül. Korábban a pápa egy rablógyilkosságban megölt olasz vállalkozó családjának telefonált kétszer is.

A La Repubblica úgy tudja, hogy a pápához naponta több ezer levél érkezik, és mindegyiket személyesen olvassa el. XII. Pius a rádióban beszélt, II. János Pál 1998-ban az olasz közszolgálati televízióba telefonált be a róla szóló műsorba, Ferenc pápa az embereknek telefonál – emlékeztet a lap. “Wojtyla a tömegekhez beszélt, hogy elérje az emberek szívét, Ferenc pápa az egyénhez szól, hogy elérje az emberiséget” – fogalmazott a La Repubblica.

Franco Ferrarotti olasz szociológus professzor az Adnkronos hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a pápa meglepetésszerű telefonhívásai tökéletesen követik Ferencnek azt a szándékát, hogy “kevésbé bürokratikussá, egyszerűbbé és az emberek mindennapi életéhez közelibbé” tegye az egyházat.

“Ferenc pápa vagyok, tegeződjünk”

Ezt mondta a katolikus egyház feje a minap egy 19 éves padovai diáknak, akit szintén telefonon hívott fel. A 19 éves mérnökhallgató maga is írt a pápának – azt nem árulta el, hogy miről -, arra azonban nem számított, hogy az egyházfő felhívja őt telefonon. Márpedig ez történt. Az Il Gazzettino című lap szerint a pápa rögvest fel is ajánlotta Stefano Cabizzának, hogy tegeződjenek.

A beszélgetés nyolc percig tartott. “Nevettünk és viccelődtünk” – számolt be a mérnökhallgató. “Azt mondta nekem, hogy Jézus és a tanítványai is tegezték egymást” – részletezte, hozzátéve, hogy Ferenc pápa arra kérte, imádkozzon érte sokat, majd megáldotta. Miután pápává választották, az egyházfő személyesen hívta fel azt a Buenos Aires-i újságosstandot, ahol előfizetéseit intézte, hogy jelezze, egy ideig nem lesz az argentin fővárosban, így nem kéri a lapokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik