Nagyvilág

Áll a bál Vilmos és II. Erzsébet között a kisherceg miatt

II(960x640)(2).jpg (belga király, )
II(960x640)(2).jpg (belga király, )

Feszültséget szült a királynő és unokája között, hogy ki lehet, és ki nem a kis György herceg keresztapja. Vilmos herceg összekülönbözött nagymamájával, II. Erzsébet brit uralkodóval - írja a National Enquirer amerikai bulvárlap alapján a hirado.hu.

Vilmos igen rossz néven vette, hogy nagyanyja – akinek hivatalból jóvá kell hagynia a dédunoka keresztszüleit – világosan értésére adta: szó sem lehet róla, hogy Vilmos barátja, a kétes hírnevű Guy Pelly legyen a királyi utód – Ő Királyi Fensége, György, Cambridge hercege – keresztapja. Vilmos, amikor meglátta, hogy nagyanyja kihúzta a listáról Pelly nevét, igen mérges lett, azonnal időpontot kért a királynőhöz, de nem tudta meggyőzni II. Erzsébetet arról, hogy Pelly alkalmas lenne keresztapának – mondta egy bennfentes, aki szerint Vilmos kínos helyzetben érzi magát, nem tudja, hogyan mondja meg ezt a barátjának, akinek korábban azt mondta, ő az első név a listáján, a királynő jóváhagyása puszta formalitás. Most aggódik a barátságukért.

György herceg jót tett a monarchiának

A vitáról természetesen mit sem tud György Sándor Lajos, akinek népszerűségi rekordot köszönhet a monarchia. A kisfiú megszületése óta elvégzett első felmérés szerint az alattvalók még soha nem bíztak annyira a királyság jövőjében, mint most.A The Sunday Telegraph című tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lap megbízásából készített közvélemény-kutatás szerint csak 9 százaléknyian gondolják úgy, hogy György hercegből nem lesz király, mert Nagy-Britannia legkésőbb fél évszázad múlva köztársaság lesz, 74 százalék biztosra veszi, hogy az alig egyhetes gyermek majdan trónra lép.

Ugyanerre a kérdésre alig két évvel ezelőtt még a válaszadók negyede jósolt brit köztársaságot a következő ötven éven belül. Még a leginkább republikánus hajlamú 18-24 éves korosztályon belül is 69 százalék azoknak az aránya, akik szerint György herceg az Egyesült Királyság uralkodója lesz. A monarchia intézményének is kétharmados a támogatottsága: a válaszadók 66 százaléka szerint Nagy-Britanniának a királyság a megfelelőbb államforma, és mindössze 17 százalék pártolná inkább a köztársaságot.

Ki uralkodjon?

Ismét előkerült ugyanakkor az a jó ideje a meglehetősen vitatott kérdés, hogy a 87 esztendős II. Erzsébet királynőt ki kövesse a trónon. A felmérés tanúsága szerint a britek ebben megosztottak: 42 százalék a királynő elsőszülött fiát, a 64 éves Károly trónörököst látná szívesen koronás főként a jelenlegi uralkodó után, nem sokkal kevesebben, 38 százaléknyian viszont azt pártolnák, hogy a trónt egy generáció átugrásával rögtön Károly fia, a 31 éves Vilmos örökölje.

Károly herceg trónutódlásáról hosszú évek óta folyik a vita Nagy-Britanniában. Diana hercegnő, Károly első felesége, Vilmos édesanyja, akit a trónörökös bevallottan megcsalt jelenlegi nejével, Kamilla cornwalli hercegnővel, már 1995-ben – egy évvel válásuk előtt -, egy világszerte döbbenetet keltő BBC-interjúban nyíltan megkérdőjelezte férje uralkodói képességeit, mondván: nincs meggyőződve arról, hogy Károly “képes alkalmazkodni a királyi címmel járó kötöttségekhez”.

A generációs ugrást brit alkotmánytudorok és történészek jelenleg mindazonáltal nem tartják sem valószínűnek, sem indokoltnak, mivel kifejezett törvényi ok vagy precedens nincs arra, hogy miért ne Károly legyen a következő brit uralkodó. Nem hivatalos értesülések szerint Károly fia, Vilmos is kifejezetten ragaszkodik a trónutódlási sorrend betartásához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik