Nagyvilág

Félti életét a 17 éves fiú gyilkosa

Trayvon Martin (trayvon martin, )
Trayvon Martin (trayvon martin, )

Nem találta bűnösnek egy floridai esküdtszék George Zimmermant, akit azzal vádoltak, hogy tavaly februárban agyonlőtt egy 17 éves fegyvertelen fekete bőrű fiút, Trayvon Martint.

A hattagú esküdtszék – mindnyájan nők, s közülük öten fehérek, egy pedig latin-amerikai származású -, két napon át, összesen 16 órát tanakodott azon, milyen döntést hozzon, végül úgy határozott, hogy Zimmerman nem bűnös. A másik lehetőség az volt, hogy kimondják az erős felindulásban elkövetett emberölést. Zimmermant akkor akár életfogytig tartó szabadságvesztésre is ítélhették volna. Az esküdtszék azonban nem találta megalapozottnak a vádat, és a döntés után Debra Nelson bíró közölte a vádlottal, hogy szabadon távozhat.

A Martin-gyilkosság országszerte rasszizmusellenes tiltakozó megmozdulásokat váltott ki, mert a rendőrség 44 napig nem indított eljárást az elkövető, az akkor 28 éves, fehér és latin-amerikai felmenőkkel rendelkező települési önkéntes rendész ellen. Jogvédő csoportok szerint a hatóságok rasszista részrehajlás miatt hagyták hetekig futni a vádlottat. Még Barack Obama elnök is megindultan reagált, mondván, “ha lenne fiam, Trayvonra hasonlítana”.

A majd egy hónapig tartó bírósági eljárásban a vádhatóság és a védelem két, egymástól merőben eltérő jellemrajzot adott George Zimmermanról: az esküdteknek el kellett dönteniük, hogy a vádlott egy “önjelölt rendőr”, aki úgy gondolta, önmaga szolgáltathat igazságot, vagy pedig egy jó szándékú önkéntes rendész, aki önvédelemből, saját életét féltve ölte meg a fegyvertelen kamaszt. Frederica Wilson floridai képviselőnő szerint a rendőrség szakszerűtlen nyomozott, a fegyverviselési törvény pedig túlságosan megengedő, és ez vezetett a bajhoz.

A bűntény napján, tavaly február 26-án este Zimmerman felhívta a rendőrséget, s arról tett bejelentést, hogy “egy rendkívül gyanús” alak céltalanul bóklászik az esőben. A rendőrség ügyeletese azt tanácsolta, ne kövesse az illetőt, járőröket küldött a helyszínre. Zimmerman nem fogadta meg a tanácsot, követte, majd megölte a fiút. Arról nem volt vita, hogy Zimmerman megölte-e színesbőrű Martint, de az indítéka ügyében heves küzdelmet vívott egymással a vád és a védelem.

Az ügyészség azt igyekezett bizonyítani, hogy Zimmerman faji előítéletből követte a fiút a végzetes éjszakán, a védelem pedig arról igyekezett meggyőzni az esküdteket, hogy a vádlott önvédelemből lőtte le a fegyvertelen középiskolást, mert leütötte őt, majd a földön fekvő Zimmerman fejét a járda betonjának csapkodta. Az eljárás idejére az esküdtszék tagjait teljesen elszigetelték a külvilágtól, nem találkozhattak családjaikkal sem, nem használhattak laptopot és okostelefont, s egy titkos helyen tartották felügyelet alatt őket.

Helyszíni jelentések fokozott rendőri jelenlétről számoltak be bíróság épületénél. A felfokozott indulatokról tanúskodik, hogy elmarasztaló ítélet hívei azt skandálták a bíróság épületében, hogy “nincs igazság”, miközben Zimmerman ügyvédjei máris közölték a sajtóval, hogy védencük félti az életét. A hatóságok előre megtették a szükséges biztonsági intézkedéseket, tartva attól, hogy felmentés esetén tüntetések és akár utcai zavargások is kirobbanhatnak a floridai településen.

Több nagyváros fekete bőrűek lakta negyedeiben – New Yorkban, Chicagóban, Miamiban, Dallasban – máris tüntetők vonultak az utcára tiltakozásul az esküdtszék döntése ellen. Ezeken a területeken is megerősítették a rendőrség helyi egységeit. Korábban a fiú apja, Tracy Martin kijelentette: Trayvonnak azért kellett meghalnia, mert faji indíttatásból belekötöttek, ebből dulakodás lett, majd a végén Zimmerman lelőtte őt, pedig csak egy csomag édesség és egy palack jeges tea volt nála.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik