Nagyvilág

Véletlenül fejbe lőtte magát egy ötéves

pisztoly(1)(960x640).jpg (pisztoly, )
pisztoly(1)(960x640).jpg (pisztoly, )

A kislányt anyukája egyedül hagyta otthon, amíg elment vásárolni. A gyerek közben megtalálta a nő revolverét.

Az amerikai New Orleans rendőrségét nem sokkal 11 óra előtt hívták ki a lakáshoz, ahol az anya a hálószobában talált rá a padlón heverő kislányra – írta az NBC News. A rendőrök megállapították, hogy az ötéves gyerek „véletlenül fejbe lőtte magát”. A lányt kórházba szállították, ahol több órán át küzdöttek életéért, mielőtt halottnak nyilvánították.

A Laderika Smith nevű anyuka azt mondta a nyomozóknak, hogy ő bezárta a lányát a lakásba arra az időre, amíg elment a boltba bevásárolni, és amikor visszaért, a padlón fekve találta meg gyermekét. Beismerte, hogy van egy 38-as kaliberű revolvere, amit a rendőrség meg is talált helyszínen. A nőt letartóztatták, és „fiatalkorúval szemben elkövetett kegyetlenség” (cruelty to a juvenile) vádjával indítottak eljárást ellene. Smith még további vádpontokra is számíthat. Erről a kerületi ügyész később fog dönteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik