Nagyvilág

Kétharmados brüsszeli öröm

Orbán Viktor (orbán viktor, kovács ferenc, emilio butragueno)
Orbán Viktor (orbán viktor, kovács ferenc, emilio butragueno)

Kedvezően fogadta a magyar kormány bejelentéseit a negyedik alkotmánymódosítással összefüggő három kérdés közül kettőben pénteken az Európai Bizottság.

Az Európai Bizottság összességében üdvözli azokat a magyar válaszokat, amelyeket a negyedik alkotmánymódosítással kapcsolatos aggályaira kapott. Olivier Bailly szóvivő közölte: két kérdésben az eddigi válaszok alapján bízni lehet az ügy rendeződésében, a harmadikban pedig további konzultációkat kívánnak folytatni a magyar kormánnyal. A magyar fél a brüsszeli felvetések alapján kilátásba helyezte, hogy kiveszi az alaptörvényből azt a passzust, amely különadó kivetését teszi lehetővé, ha az államnak bírósági – akár például európai bírósági – ítélet nyomán váratlan fizetési kötelezettsége keletkezne, másfelől azt a rendelkezést, amely az Országos Bírói Hivatal elnökét ügyáthelyezési jogkörrel ruházza fel.

Brüsszel örül a magyar változtatásoknak, immár a konkrét részleteket szeretné látni, mielőtt kialakítja végleges álláspontját. A politikai reklámok ügyében tovább folyik a „konstruktív egyeztetés” a két fél között. A szóvivő fontosnak nevezte, hogy a jövő évi európai parlamenti választásokat az EU-joggal összhangban álló szabályok szerint rendezzék meg.

Fotó: MTI/Miniszterelnökség/Burger Barna

Most jön az ötödik

A kormány benyújtotta az alaptörvény ötödik módosítását, amely október 1-jével lépne hatályba. A kabinet úgy szeretné az ügyeket, hogy a bizottság kötelezettségszegési eljárást indítana. A közigazgatási tárca csak annyiban enged az Európai Bizottságnak, hogy a kifogásolt rendelkezéseket törvényi szinten rendezi.

A különleges adó kiszabását a gazdasági stabilitásról szóló törvény szabályozná, amelynek módosításakor a kabinet lehetőséget kapna adók, illetékek megállapítására. A javaslatban a kormány a fentiek mellett az Alkotmánybíróság bírói kezdeményezésre egyedi ügyben alkalmazott jogszabállyal összefüggő normakontroll-eljárásában a 30 napos határidő 90 napra történő meghosszabbítását is kezdeményezi.A Varga Mihály által előterjesztett törvényjavaslat értelmében a módosítás október elsejével lépne hatályba.

Bár nem is kellene

Orbán Viktor azt mondta reggel a közrádióban, hogy nem lenne szükséges az Európai Bizottság által kért ötödik alkotmánymódosítás, az Alaptörvény érintett passzusai – így például a bíróságok közötti ügyáthelyezés lehetősége – teljesen összhangban vannak az európai értékekkel és más európai országok gyakorlatával.

A kormányfő szerint az Európai Unió visszaél hatalmával, olyasmiket kér és vár el Magyarországtól, amiket nem lehetne kérnie, illetve másoktól nem vár el. Mivel azonban Magyarország sok fronton vív harcot, „szabadságküzdelmeket” – többek között a méltányos közteherviselés és a rezsicsökkentés területén –, „engedményeket is kell időnként tenni”.

A miniszterelnök ezzel magyarázta, hogy a kormány úgy döntött – „bár csikorog a fogunk” –, hogy olyan igényeknek is enged, amelyek sértik a magyar szuverenitást, és amelyekben a másik félnek tartalmilag sincs igaza. Az alkotmánymódosítás kérdése a Fideszen belül óriási vitát váltott ki, mert a kormánypárton belül „nagyon sok rendíthetetlen, elkötelezett híve van a nemzeti szuverenitásnak”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik