Nagyvilág

Haldoklik Nelson Mandela

nelson mandela (nelson mandela)
nelson mandela (nelson mandela)

Barátai szerint itt az idő, hogy aki szerette, elbúcsúzzon tőle.

Bár állapotát stabilizálták, de a tüdőfertőzése annyira súlyos, hogy a 94 éves Mandela környezete már csak a csodában bízik. Dél-Afrika első fekete elnökét szombaton szállították be egy pretoriai kórházba, miután kiújult a tüdőfertőzése.

Mandelát tavaly év végén és idén áprilisban is tüdőgyulladással kezelték, a kettő között pedig epekőműtétet hajtottak végre rajta. A 27 évet börtönben töltött – itt kezdett bajlódni a tüdejével – apartheid-ellenes aktivistáról a dél-afrikai kormány szóvivője azt nyilatkozta, nincsenek fájdalmai, önállóan lélegzik.

Ugyanakkor a vasárnap megjelenő dél-afrikai Sunday Times gyakorlatilag címlapon búcsúztatta a politikust, mondván, „itt az idő, hogy elengedjük”. Az újság megszólaltatta Mandela egyik barátját, Andrew Mlangenit, aki szerint eljött a pillanat, hogy a dél-afrikaiak elbúcsúzzanak „szeretett ikonjuktól”.


Fotó: AFP / Trevor Samson

A CNN arról számol be, hogy miközben sokan a twitteren fejezik ki jókívánságaikat, addig Nick Griffitn, a szélsőjobb Brit Nemzeti Párt vezetője szintén a twitteren öreg, gyilkos terroristának nevezte Mandelát.

Az 1918-ban született Mandela a 40-es évek végétől harcolt az osztály- és bőrszinkülönbség nélküli Dél-Afrikáért. 1962-ben tartóztatták le, miután útlevél nélkül próbálta elhagyni az országot. Előbb öt év kényszermunkára, majd 1964-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1990-ben szabadult, 1994-ben pedig őt választották elnöknek az első demokratikus választáson. 1993-ban Nobel-békedíjat kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik