Nagyvilág

Forrong Törökország: közel ezer embert vettek őrizetbe

Tüntetés Törökországban (tüntetések, törökország, )
Tüntetés Törökországban (tüntetések, törökország, )

Közel ezer embert vett őrizetbe Törökországban a rendőrség azok közül, akik az utóbbi napokban az ország különböző városaiban a kormány ellen tüntettek - adta hírül vasárnap internetes kiadásában a Hürriyet című török lap.

Az újság megszólaltatta Muammer Güler belügyminisztert, aki elmondta, hogy 939 embert vettek őrizetbe 48 városban az utóbbi napok több mint 90 tüntetésének a résztvevői közül. A lap Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök egyik tanácsadójának Twitter-bejegyzésére hivatkozva arról számolt be, hogy Isztambul polgármestere vasárnap találkozni akar a napok óta tartó tüntetések szervezőinek, valamint az építészeti kamarának a képviselőivel, hogy megoldást találjanak a kialakult helyzetre.

A hatóságok azt állítják, hogy 79-en kerültek kórházba különféle sérülésekkel a tüntetők közül a rendőrség beavatkozása következtében, míg az orvosok szakszervezete szerint csak Ankarában 414-en sebesültek meg. Bár a Facebookon és a Twitteren vasárnapra is tüntetést hirdettek Isztambulban, kora délutánig csak néhány százan voltak jelen a Taksim téren, hogy a kormány ellen demonstráljanak.

A megmozdulások azt követően robbantak ki, és terjedtek tovább Törökország-szerte, hogy a rendőrség erőszakosan felszámolt egy tüntetői tábort, amelynek létrehozói így akarták megakadályozni egy beruházás megkezdését az isztambuli Taksim tér melletti Gazi parknál.

A rendőrség szombaton estére elhagyta a Taksim teret, ahol éjszaka ezrek ünnepelték a biztonsági erők visszavonását. A téren tartózkodók – akik között ellenzéki politikusok is megjelentek – a kormány lemondását követelték.

Erdogan miniszterelnök szombati nyilatkozatában hibának nevezte, hogy a biztonsági erők könnygázt vetettek be a tüntetők ellen, és elrendelte, hogy a belügyminisztérium vizsgálja ki a történteket. Megerősítette ugyanakkor, hogy a rendőrség folytatni fogja akcióit. Úgy fogalmazott, hogy a megválasztott kormány nem fog meghajolni egy kisebbség előtt. Abdullah Gül köztársasági elnök nyugalomra és párbeszédre szólította fel a konfliktusban érintett feleket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik