Nagyvilág

Nők is ülhetnek előre a buszokon

Izraelben törvényekkel küzdenek a nők hátrányos megkülönböztetése ellen.

Cipi Livni izraeli igazságügyi miniszter szeretné elérni, hogy jogszabály tiltsa a nők hátsó ülésekre parancsolását a tömegközlekedésben. Azt ígérte, minden eszközzel harcolni fog a vallási fanatikusok nemi szegregációs törekvései ellen.

Izraelben a szekuláris és az ultraortodox vallásos csoportok harcának egyik legfontosabb ügye a vallásos lakónegyedek autóbuszjáratain tapasztalható nemi elkülönítés, ugyanis a nőket bizonyos járatokon a buszok hátsó részébe kényszerítik.

„Felszólítottam az igazságügyi minisztériumot, hogy készítsenek elő egy törvényt, amely bűncselekménnyé minősítené a nők elkülönítését a nyilvános helyeken” – írta Livni Facebook-oldalán.

„A következő hetekben megszövegezik az új törvényt, amely segíti a nők szégyenletes leköpése és átkozása elleni harcot” – tette hozzá, utalva egy ultraortodox lakónegyedben történt incidensre, ahol iskoláslányokat leköptek a túlbuzgó vallásosok, mert szerintük öltözékük nem volt eléggé visszafogott.

Előzőleg Jehuda Vejnstejn, Izrael főállamügyésze azt javasolta, hogy helyezzék törvényen kívül a nők közszolgáltatásokban történő megkülönböztetését, például elkülönítésüket a buszokon, valamint az iskolás lányok zaklatását, ha öltözéküket egyesek nem vélik eléggé „illendőnek”.

Az új izraeli kormányban több évtizede először nincsenek képviselői az ultraortodox vallásos pártoknak, ami lehetővé teszi mind a vallásos túlzások elleni küzdelmet, mind a hadkötelezettség kiterjesztését az ultraortodox fiatalokra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik