Nagyvilág

Egyetlen banánra költötte minden pénzét

Igaz, ez a banán 160 centi magas és raszta haja van.

A New Hempshire-i Henry Gribbohm bármely apának példát mutathatna: egy vándor vurstliban lehetőség mutatkozott nyerni egy Xbox Kinectet és a 30 éves férfi mindent megtett a gyermekeiért.

Miután sikertelenül ráköltött a főnyereményre 300 dollárt (kb. 65 ezer forintot), hazarohant, hogy felmarkolja minden megtakarítását és további 2300 dollárt (cirka félmillió forintot) hagyott maga mögött. Az Xbox Kinectet (amit egyébként itthon nagyjából 80 ezerért be lehet szerezni) ugyan nem nyerte meg, de hazavihetett egy óriási plüss banánt, amelynek nemhogy arca, de még raszta haja is van.

Másnap visszatért panaszt tenni, de miután a vurstli szervezői mindössze egy 600 dolláros kárpótlással próbálták kiszúrni a szemét, feljelentést tett a rendőrségen, akiknek most azt kell megvizsgálniuk, hogy történt-e csalás.

Öröm az ürömben, hogy a népszerű amerikai humoroldal, a CollegeHumor.com felajánlotta, hogy megtéríti a félnótás minden költségét. Egyetlen feltételük, hogy az alábbi videó szerezzen legalább 26 ezer lájkot.

Sőt, 30 ezer lájknál nemcsak a banánt veszik meg tőle, de a hőn áhított Xbox Kinectet is hozzávágják. Mi már lájkoltunk, segítsetek ti is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik