Nagyvilág

SS-katona volt Derrick felügyelő

A náci párt fegyveres alakulata, a Waffen SS tagja volt Horst Tappert - derítette ki egy szociológus a 2008-ban elhunyt német filmszínészről, akit Derrick felügyelőként ismert a világ.

A világ talán egyik legismertebb német színésze, Horst Tappert, a későbbi Derrick az interjúiban és a visszaemlékezéseiben is mélyen hallgatott a II. világháborúban átélt eseményekről. A legtöbb, amit sikerült belőle kihúzni az volt, hogy mentőápolóként szolgált, és hogy a háború végén fogságba esett.

Csakhogy ennél azért több minden történt az akkor még csak 20 éves Tapperttel, erre pedig merő véletlenségből jött rá egy solingeni szociológus, Jörg Becker, aki nem is Tappert után, hanem egy német politológusnő, Elisabeth Noelle-Neumann után kutatott, aki a háború idején olyan színházi társulatot alapított, melynek köztudottan több tagja is kapcsolatban állt a nácikkal.

A társulatnak Horst Tappert is tagja volt, ez pedig arra sarkallta Jörg Beckert, hogy az archívumokban jobban utánanézzen „Derrick” háborús múltjának. Hamar kiderült, hogy a fiatal Tappert 1943 májusában aktív SS-katona volt, méghozzá Oroszországban egy páncélosszázad (az SS-Panzergrenadierregiment 1 „Totenkopf”) tagjaként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik