Nagyvilág

Pénzeső hullott egy román faluban

pénz (szórja a pénzt)
pénz (szórja a pénzt)

Elhullatott egy pénzeszsákot csütörtökön a romániai Iasi megyében a román posta autója; az utcára szóródott pénzt a járókelők felkapkodták – írta internetes oldalán pénteken az Adevarul napilap.

A cikk szerint a posta autója csomagokat, leveleket és pénzt szállított, amikor a Iasi megyei Tomesti településen a pénzeszsák az autó karosszériájának a résén az úttestre esett. Az arra járók megrohamozták a zsákot, ki-ki annyi pénzt tömött a zsebébe, amennyi fért. Csak egy járőröző rendőrautó véletlen megjelenésén múlott, hogy nem verekedtek össze a zsákmány fölött. A rendőrkocsi láttán pillanatok alatt szétszéledt a tömeg.

A rendőrök már csak az üres zsákot, a szél által távolabb sodort 490 lejt (34 ezer forintot) és azt a bizonylatot tudták begyűjteni, mely szerint a zsák eredetileg 12,5 ezer lejt (872 ezer forintot) tartalmazott. A pénzt összeszedő járókelők ellen eljárás indulhat talált javak elsajátítása miatt, de csak akkor, ha sikerül őket azonosítani.

2002 októberében a székelyföldi Csíkszenttamáson szórt el a postakocsi egy pénzeszsákot 180 millió régi lejjel (1,2 millió forint). A zsákot a csíkszenttamási Ádám Vilmos találta meg, és rejtette el a gabonacsűrjében. Tíz nappal később, amikor megtudta, hogy ki a károsult, a feleségének is elmondta a történetet, és közösen úgy határoztak, hogy visszaadják a mindvégig kibontatlanul őrzött zsákot.

„Azt a pénzt nem tudná az ember nyugodtan elkölteni” – nyilatkozta annak idején a Magyar televízió Héthatár című adásának a könnyeivel küszködő asszony.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik