Nagyvilág

A Facebookon árulták a csecsemőt

baba (baba, újszülött, )
baba (baba, újszülött, )

Három nap alatt háromszor adott el három ember egy csecsemőt.

Az indiai kisfiút először nagyapja adta el, közvetlenül születése után – jelentette az indiai sajtó. A férfi a lányának azt hazudta, hogy a kicsi halva született, majd 45 ezer rúpiáért eladta egy nővérnek abban a kórházban, ahol a szülést levezették.

A nővér ezután már háromszázezer rúpiáért adta tovább a kicsit a kórház egy másik dolgozójának, egy laboránsnak. Végül a Szing nevű férfi volt az, aki a Facebookon keresztül kezdte el árulni a csecsemőt, és hamar talált is vevőt egy delhi üzletember személyében, aki már nyolcszázezer rúpiát volt hajlandó fizetni érte.

A kisfiú azonban már nem jutott el hozzá, a rendőrség ugyanis közbelépett. A hatóságokat a gyerek anyja riasztotta. A nő ugyanis meg volt győződve arról, hogy fia nem halva született, majd nagyon gyanússá vált számára, hogy apjának hirtelen milyen sok pénze lett. A rendőrök letartóztatták a férfi, valamint a kórház két munkatársát, a kicsit pedig visszaadták édesanyjának. A delhi üzletembert azonban még keresik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik