Nagyvilág

13 embert ölt meg egy szerb ámokfutó

Először a családjára lőtt, majd négy szomszédos házba ment be a hatvanéves férfi.

Tizenhárom ember életét oltotta ki egy hatvanéves férfi a Belgrádtól délre fekvő Mladenovac közelében. A vérengzés a Mladenovac melletti Velika Ivanca településen történt hajnalban, fél öt és öt óra között.

A férfi saját pisztolyából nyitott tüzet családtagjaira és szomszédjaira, megölt hat férfit és hat nőt, valamint egy kétéves gyereket. Tizenketten a helyszínen haltak meg, egy hetvenéves asszony pedig a kórházban.

A híradások szerint a férfi először a fiát és az édesanyját lőtte le, majd rálőtt a feleségére, akit súlyosan megsebesített. Ezután kiment a házából, és házról-házra járva lövöldözni kezdett pisztolyával, amelyre volt fegyvertartási engedélye. Négy szomszédos házban rendezett vérengzést.

A híradások szerint a férfi – akit a szerbiai média Ljubisa Bogdanovic néven említ – végezni akart önmagával. Veljovic szerint két ember életéért küzdenek az orvosok, egyikük feltehetően a vérengző férfi, a másik a felesége. Egyes, meg nem erősített információk szerint az asszony időközben meghalt egy belgrádi kórházban, vagyis a halálos áldozatok száma már elérte a 14-et.A rendőrség egyelőre nem ismeri a bűncselekmény indítékait.

A falubeliek azt mondják, hogy a lövöldöző férfi nem volt erőszakos, inkább békés természetéről ismerték, nem voltak vele gondok. A Pink tévé szerint hétfőn még teljesen normálisan viselkedett, de az éjszaka valamiért “bekattant”. A mentőszolgálat egyik orvosa azt mondta, hogy az elkövető nem állt pszichiátriai gyógykezelés alatt. Milorad Veljovic szerint megjárta az 1992-es szlavóniai háborút.

A szerbiai média szerint az elmúlt években is volt példa hasonló ámokfutásra az országban, de a mladenováci mészárlás volt az elmúlt évtized legsúlyosabb vérengzése. 2002-ben a dél-szerbiai Leskovacban egy férfi hét embert megölt és négyet megsebesített, 2007-ban pedig Jabukovac faluban kilenc emberrel végzett egy férfi, és kettőt megsebesített.

Ámokfutások Európában 2010 óta

2010. június 2., NAGY-BRITANNIA: Az északnyugat-angliai Whitehavenben, Seascale-ben és Egremontban egy 52 éves taxisofőr, aki később öngyilkosságot követett el, 12 embert lőtt le és 25 embert sebesített meg.

2010. augusztus 30., SZLOVÁKIA: Pozsony Dévényújfalu (Devinska Nová Ves) nevű városrészében egy 50 év körüli rendőr géppisztollyal 7 embert ölt meg és 15-öt megsebesített, majd öngyilkosságot követett el.

2010. szeptember 19., NÉMETORSZÁG: Lörrachban egy 41 éves ügyvédnő megölte férjét és ötéves kisfiukat, felrobbantotta lakásukat, majd egy kórházban megölt egy ápolónőt és megsebesített egy rendőrt. Az ámokfutót a rendőrök lőtték le.

2011. április 9., HOLLANDIA: Hatan meghaltak, tizenhatan megsebesültek Alphen aan den Rijn városában, amikor egy férfi egy bevásárlóközpontban tüzet nyitott a tömegre, végül önmagával is végzett.

2011. július 22., NORVÉGIA: A 32 éves Anders Behring Breivik pokolgépet robbantott Oslo kormányzati negyedében, majd egy közeli szigeten a kormányzó párt ifjúsági szekciójának táborában kezdett lövöldözésbe. A robbantásnak 8, a szigeten véghez vitt vérengzésnek 69 halálos áldozata volt.

2011. november 10., CSEHORSZÁG: A dél-morvaországi Kunovice repülőgépgyárában egy férfi tüzet nyitott a dolgozókra, majd elbarikádozta magát, a rendőrök kiérkezése után két túszával és magával is végzett.

2011. december 13., BELGIUM: Liege-ben a bíróság épülete előtt egy 33 éves férfi kézigránátokat robbantott fel, majd lövöldözni kezdett. A tettes 6 embert megölt, 123-at megsebesített, majd öngyilkos lett.

2012. március 6., NÉMETORSZÁG: Két orvost agyonlőtt, egy asszisztensnőt és egy rendőrt megsebesített, majd öngyilkos lett egy 78 éves nyugdíjas a délnyugat-németországi Weilerbach településen.

2012. május 26., FINNORSZÁG: Hyvinkää városban egy 18 éves fiatalember egy háztetőről lövöldözve két embert megölt, hetet megsebesített.

2012. november 7., OROSZORSZÁG: Moszkvában az egyik legnagyobb gyógyszertári hálózat raktárában 6 embert ölt meg egy gépkarabéllyal lövöldöző férfi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik