Nagyvilág

Ferenc a szegények pápája lesz

A szegények szószólója, a legelesettebbek bajnoka. Jorge Mario Bergoglio konzervatív, de szociálisan érzékeny típus. Túl sok újításra nem számíthatunk tőle.

Ferenc a történelem első latin-amerikai (egyúttal nem európai születésű) és jezsuita pápája, valamint 182 éve az első olyan egyházi személy, akit szerzetesként választanak a péteri szolgálat gyakorlójának. A konklávén szerzett kétharmados többsége – többek közt – azért is meglepő, mert bár a 2005-ös pápaválasztásakor Joseph Ratzinger legfőbb „vetélytársa” volt, ezúttal nem szerepelt a neve a sajtóban az esélyesek között. Ennek oka részben feltehetően az, hogy már a nyolc évvel ezelőtti voksoláskor úgy tűnt, nem biztos, hogy elvállalná a római katolikus egyház vezetésével járó sokszor megterhelő, ugyanakkor megtisztelő feladatot, valamint, hogy az állítólag a szerényen a háttérbe húzódó, alázatos bíboros 77 évével alig két évvel fiatalabb, mint a megrendült egészségi állapota miatt lemondott elődje 2005-ös megválasztásakor.

Alulról és messziről jött

Jorge Mario Bergoglio 1936-ban született Buenos Airesben, ötgyerekes olasz emigráns családba. Apja Mario José Bergoglio vasúti munkás, anyja Regina María Sívori háztartásbeli volt. A Buenos Aires-i Egyetemen szerzett vegyészmérnöki diplomát, majd a papi szolgálat mellett döntött, és humán tanulmányokat folytatott Chilében. Hazatérve Buenos Airesben tanított irodalmat és pszichológiát, 1967-től teológiai tanulmányokat folytatott. 1969. december 13-án szentelték pappá. Doktori disszertációját Németországban fejezte be 1986-ban, ezt követően Córdobában szolgált gyóntatóként és lelki vezetőként.

1992-ben szentelték püspökké, 1998. február 28-án Buenos Aires érseke lett. Bíborosként több posztot is betöltött a Szentszéken. 2005-ben részt vett II. János Pál pápa temetésén, majd a bíborosok kollégiuma mellett régensként irányította a Szentszéket a konklávé megnyitásáig.

Forrás: Wikipédia

„Ebből is látszik, hogy a bíborosok ezúttal más logika mentén gondolkodtak, és a személyiséget, az egyéniséget nézték, az alapján döntöttek. Bergoglio lelkipásztor, egy főpásztor, aki híveivel mindig szoros kapcsolatban állt, prioritásának tekintette az evangélium hirdetését. Azon kevesek közé tartozik, akik kilépnek az intézmények falai közül, kimennek az emberek közé, a hétköznapi életük színterére, s az irgalmasságot, a békét hirdeti. A szegénység, a társadalmi igazságtalanság ellenharcosa, a közvetlenség megtestesítője, és a bíborosok úgy érezték, az egyháznak jelenleg egy ilyen vezetőre van szüksége” – mondta lapunknak Érszegi Márk Aurél Vatikán-szakértő.

A hit mindenek felett

A Jézus Társasága – amelyet Loyolai Ignác alapított Párizsban 1534-ben – jelenleg a katolikus egyház legnagyobb létszámú szerzetesrendje. Világszerte mintegy 18 ezer jezsuita él, összesen 126 országban. Elsősorban lelkigyakorlatokkal, neveléssel és oktatással, a médiával, valamint szociális és egyéb lelkipásztori munkákkal foglalkoznak.

A jezsuiták célja – saját megfogalmazásuk szerint –, hogy nemcsak saját üdvösségükön és tökéletesedésükön, hanem a hit védelmén és terjesztésén, valamint másoknak a keresztény hitéletben való előrehaladásán is fáradozzanak. Újabb megfogalmazásban a jezsuiták küldetése a hit szolgálata és az igazságosság előmozdítása.

A 18. századtól kezdve főleg a felvilágosult uralkodók követelték a rend föloszlatását. Ezt végül 1773-ban XIV. Kelemen pápa tette meg. Ekkor a rend illegalitásba vonult, nem szűnt meg, de elvesztette vagyonát és missziós hálózatát. A rendet végül VII. Pius pápa állította helyre 1814-ben.

Forrás: Wikipédia

Bár Ferenc az egyház és a világ kapcsolatában egy nyitottabb, progresszívebb irányvonalat képvisel, vannak bizonyos kérdések, amelyekben kifejezetten konzervatív felfogású. Az olasz munkáscsaládból származó argentin főpap elutasítja az abortuszt, a fogamzásgátlást, az azonos neműek házasságát és az eutanáziát. Nemet mond az e világi dolgokra, sosem volt autója, inkább a tömegközlekedést választotta, és a fényűző főpapi rezidenciába sem volt hajlandó beköltözni. Állítólag még az ételeit is maga készíti.


Fotó: AFP / Gabriel Bouy

„Amiben talán mégis reformer lehet elődjeihez képest, az a péteri szolgálat gyakorlásának stílusa. Azzal, hogy szerdán a bazilika erkélyén nem a megszokott, hagyományos viseletet öltötte magára, hanem a pápák hétköznapi ruhájában jelent meg, mutatta, hogy egy sokkal közvetlenebb kapcsolatot kíván ápolni a hívekkel, mint az eddig megszokott volt. Egészen bizonyos, hogy különösképp odafigyel majd a hétköznapi problémákra, a társadalmi igazságtalanságokra, és nagy hangsúlyt fektet a szegényekkel való törődésre, amint azt a névválasztással már jelezte is” – tette hozzá Érszegi.

A szegények pápája
Assisi Szent Ferenc a XIII. században a szegények segítője volt, valamint részt vett az egyház megújításában, a ferences rend megalapítója. Emellett az állatok, a kereskedők és a természet védőszentje. Bergoglio névválasztása egyértelműen a dél-amerikai és az európai szegények segítőjének az összekapcsolódását szimbolizálja.

A 266. pápát a március 19-i misén iktatják majd be.

Ha kíváncsi rá, miről beszélt a frissen megválasztott Ferenc Erdő Péter bíborossal, és mi az a 13+1 meglepő tény, amit érdemes tudnia az új pápáról, akkor kattintson ide és ide!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik