Nagyvilág

Rendőrök miatt lett disznótetemes az ivóvíz

Sangahji disznók (shanghaj, sertéstetem, folyó, )
Sangahji disznók (shanghaj, sertéstetem, folyó, )

A sanghaji folyóból kihalászott több ezer sertéstetem azért került a nagyváros ivóvízforrásába, mert a gazdák már nem tudták eladni a beteg állatok húsát a rendőri ellenőrzések miatt.

Egyre szörnyűbbé válik a sanghaji disznótetemes történet. Mint azt tegnap megírtuk, több mint ezer, betegségben elhullott sertés tetemét halászták ki a Sanghaj egyik fő ivóvízforrásának számító Huangpu-folyóból. Azóta kiderült, hogy már majdnem háromezer sertéstetemet halásztak ki, a folyó vizéből vett mintákban pedig a sertés cirkovírust mutatták ki.

A folyóban valószínűleg még további disznótetemek úsznak, és egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mennyi, betegségben elhullott állatot hajítottak a vízbe a folyó felső szakasza mentén, Csöcsiang tartományban élő gazdák. Akik korábban még gusztustalanabb módon szabadultak meg a betegségekben elhullott jószágok tetemeitől: mészárszékeknek adták el azokat – írta a Shanghai Daily.

Most azért kerültek a folyóba, mert a kínai hatóságok az elmúlt hónapokban elkezdték komolyan venni a kérdést, és a rendőrség februárban különösen erősen lépett fel a beteg vagy betegségben elpusztult sertésekkel, illetve azok húsával kereskedő bandák ellen. „A rendőrségi fellépés óta senki sem jött a falunkba, hogy megvegye az elhullott disznókat, és a helyzet minden korábbinál rosszabb lett” – mondta el egy falusi a lapnak.

Egy helyi tisztviselő elmondása szerint a falusiak túlságosan sok disznót nevelnek. Januárban tízezer elpusztult állat volt csak egy faluban, és több mint nyolcezer az előző hónapban. A tetemek többsége pedig a folyóba kerülhetett, mivel egész egyszerűen nincsen elég föld, ahova el lehetne azokat ásni. A tisztviselő arról nem beszélt, hogy miért nem választották a falusiak a nyilvánvaló módszert, és miért nem égették el a veszélyes tetemeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik