Nagyvilág

Beperelte szüleit, mert nem szerették eléggé

Bernard Bey szüleit okolja jelenlegi élethelyzete és hajléktalansága miatt. A bajból csak egy kiutat látott: beperelte szüleit azzal az indokkal, hogy nem szerették eléggé. A férfi csak egy kis törődésre vágyik, vagy így, vagy úgy.

Egy brooklyni férfi végső elkeseredésében, illetve ki tudja, milyen indíttatásból, jobb ötlet híján beperelte szüleit, mert szerinte jócskán elhanyagolták gyerekkorában. Bernard Bey még 12 éves korában szökött meg a szülői házból. A most 32 éves férfi ült már börtönben is, és momentán hajléktalan. Azt meg kell vallani, hogy nem éppen egy sikersztori Bey eddigi élete. Az viszont példátlan, hogy sorsa alakulásáért csont nélkül szüleit hibáztatja. Ezért is pereli őket.

A férfi nem kevesebb, mint 200 ezer dollárt, azaz több mint 44 millió forintnak megfelelő összeget kér kárpótlásul. Úgy látszik, ez az az összeg, ami akár szó szerint is bearanyozhat egy félresiklott életet. A család azonban nincs olyan anyagi helyzetben, hogy a tékozló fiú életútját ekkora összeggel egyengethesse. Bey nevelőapja nem túl szalonképes szavakkal nyilatkozott arról, hogy kettejük között semmilyen biológia kötöttség nincs, tehát: nála aztán hiába kopogtat.

Bey, az utca gyermeke nem annyira pénzéhes, hogy csak dollárjelek lebegjenek lelki szemei előtt, azzal is beérné, ha végre egy családként tudnának leülni, hogy közösen kitalálják a továbbiakat. Ez esetben a pereskedéstől is elállna – írja az NBC News.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik