Nagyvilág

Beteg öregek halálára fogadnak

Idős beteg (idős, beteg, kórház, )
Idős beteg (idős, beteg, kórház, )

A halálosan morbid, időskluboknak álcázott fogadóirodákban arra lehet pénzt tenni, hogy mikor fognak meghalni a „játékban” részt vevő idős emberek egy tajvani városban.

A tajvani Tajcsung városában már legalább hatvan ilyen fogadóiroda működik csak egy utcában, hogy kiszolgálják a városban nagyon népszerűvé vált „szórakozás” iránt érdeklődő embereket. Az úgynevezett „Halál utcáján” lévő fogadóhelyek hatalmas, egymilliárd új tajvani dolláros, azaz több mint hét és fél milliárd forintos forgalmat bonyolítanak – írta a Want China Times.

A morbid játékban olyan – nagyon vagy halálosan beteg – idős emberek vehetnek részt, akiket családjuk benevezett. Legtöbben szegény családokból származnak, amelyek jó pénzkereseti lehetőséget látnak a fogadásban, ugyanis a nyeremény 10 százaléka az ő markukat üti. Emiatt többen is leállítják a súlyos beteg nagymamák és nagypapák kezelését, hogy a megfelelő, azaz a legnagyobb nyereményt hozó időpontban haljanak meg.

A szóbeszéd szerint még orvosok is részt vesznek a fogadásokban, akiknek igazán megvan a lehetőségük arra, hogy pontosan meghatározzák, mikor távoznak a betegek.  A nagy pénzekkel fogadó embereknek állítólag arra is van lehetőségük, hogy személyesen mérjék fel a fogadás tárgyának egészségi állapotát.

A helyi hatóságok már elkezdték vizsgálni ezeket a halálosan morbid fogadóirodákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik