Nagyvilág

Economist: Gyöngyösi nagy szolgálatot tett

jobbik-az-avason(1)(960x640).jpg (jobbik)
jobbik-az-avason(1)(960x640).jpg (jobbik)

Bár nem úgy, ahogy akarta, de jót tett Magyarországnak a parlamentben zsidózó jobbikos, akinek sikerült egyesítenie a jobboldalt, a baloldalt és a középerőket a polarizált politikai térben.

„Ritkaságszámba menő egyetértés” – így jellemezte a befolyásos brit gazdasági-politikai hetilap cikke a Gyöngyösi Márton felszólalásának hatására megtartott demonstrációt a Kossuth-téren, ahol Rogán Antal, Mesterházy Attila és Bajnai Gordon egy színpadon állva ítélte el a jobbikos képviselő antiszemita beszédét. A lap ismerteti Gyöngyösi zsidólistázó felszólalását, ami az egész politikai színtéren visszatetszést váltott ki.

Az Economist ugyanakkor leírja: az első reakciók a beszéd idején a parlamentben ülő képviselők és a kormány részéről gyengék voltak. A képviselők nem hagyták el tiltakozásul az üléstermet, Orbán Viktor kormányfő meg sem szólalt, csak egy kormányszóvivő ítélte el a beszédet, miközben az ellenzéki erők sokkal szókimondóbb voltak.

A lap erre fűzve megemlíti, hogy a 43 országgyűlési képviselővel rendelkező Jobbik nem egy jelentéktelen kispárt, és kormánytisztviselők elismerik, hogy a Jobbik szavazóira hajtanak. Az Economist megemlíti, hogy a kormány miniszterei leginkább hallgatva figyelik a zsidótörvényeket hozó, és Magyarországot a náci Németország szövetségesévé tevő Horthy Miklós egyre növekvő kultuszát.

Ahogy azonban egyre nőtt a felháborodás Gyöngyösi beszéde miatt, a Fidesz politikai számításai egyre hitványabbnak kezdtek látszani, és még olyan megbízható szövetségesek is a kormány ellen fordultak, mint a Magyar Nemzet, amely a szélsőségesek jelentette veszélyre hívta fel a jobboldal figyelmét – írta az Economist. Orbán Viktor december 3-án végül felszólalt a parlamentben, elítélve Gyöngyösi kijelentéseit, és fogadta a magyarországi zsidó közösség vezetőjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik