Nagyvilág

Lerombolták a főút közepén álló kínai házat

Útban lévő ház (kína, ház, út, )
Útban lévő ház (kína, ház, út, )

A szó szerint útban lévő négyemeletes épületet azután lehetett elbontani, hogy tulajdonosa elfogadtaa hivatalnokok által a házért felajánlott kompenzációt. Korábban keveselte az összeget, így háza maradt, de közben az út is megépült.

A hatóságok lerombolták Kínában azt az négyemeletes házat, amely oda nem illően állt egy újonnan épült főút közepén, és a háztulajdonosok ellenállásának jelképévé vált az utóbbi időben. A szombaton végül eldózerolt ház tulajdonosa korábban visszautasította a hivatalnokok által a házért felajánlott, de általa méltánytalannak tartott kompenzációt. Az út közepén magányosan álló házról egy hete kezdtek el fényképek terjedni az interneten.

A bontásra azért kerülhetett sor, mert Lo Pao-ken kacsatenyésztő és felesége végül megegyezett az árról, és elfogadták a 260 ezer jüan (9 millió forint) összegű ellentételezést házukért. Hsziajangcsang falu vezetője, Csen Hszüe-caj szerint a tulajdonos önként egyezett bele az alkuba.

A Csöcsiang tartományi Venling város melletti új vasútállomáshoz vezető főút építése miatt a környék összes többi házát lebontották korábban, Lo Pao-ken háza viszont egészen eddig – az időközben megépült út közepén – állt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik