Nagyvilág

Több mint százan haltak meg egy ruhagyárban

Legalább 121 ember lelte halálát egy leégett ruhagyárban Banglades fővárosa közelében - közölték vasárnap a tűzoltók.

A Dakkától mintegy 45 kilométerre északra található üzemben szombat éjszaka csaptak fel a lángok a nyolcemeletes épület második szintjén található pamutraktárban, és pillanatok alatt átterjedtek az épület többi szintjére. Mintegy ezer ember rekedt az égő üzemben, és háromezer dolgozónak sikerült kimenekülnie.

Egy tűzoltóparancsnok közölte, hogy vasárnap reggel 112 holttestet találtak ott, az éjszaka folyamán pedig 9 halottra bukkantak. Más hírügynökségi összesítések legalább 103 halottról szólnak. Egy ügyeletes tűzoltó azt mondta a Hszinhuának, hogy a halálos áldozatokat agyontaposták, illetve voltak, akik úgy lelték halálukat, hogy kiugrottak az épület felső emeleteiről.

A rendőrség azt gyanítja, hogy rövidzárlat okozta a tüzet.

Banglades a világ egyik legnagyobb ruhaexportőre. Az iparágban mintegy hárommillió ember dolgozik, és 90 százalékuk nő. A tűzesetek gyakoriak az ottani ruhagyárakban. Öt évvel ezelőtt több mint ötven ember halt meg a délkelet-bangladesi Csittagong egyik ruhagyárában történt tűzvészben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik