Nagyvilág

Forr a világ a Mohamed-film miatt

iszlám (iszlám, )
iszlám (iszlám, )

Nem csillapodtak a kedélyek hétfőn sem a Mohamed prófétát és az iszlámot gyalázó film miatt, a világ számos városában tüntetések és összecsapások voltak, néhány országban komolyan fontolgatják a filmhez való hozzáférés megtiltását.

Egy tüntető életét vesztette és két másik megsebesült hétfőn rendőrökkel vívott tűzharcban Pakisztán északnyugati részén, az afgán határ menti törzsi területen. Mintegy 800 tüntető gyűlt össze, a tiltakozók felgyújtottak egy rendőrőrsöt. Indonéziát is elérte a tiltakozó hullám, Jakartában a tüntetők amerikai zászlókat és autógumikat gyújtottak fel, kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálták meg az amerikai nagykövetséget. A jemeni fővárosban diákok százai tüntettek a Szanaai Egyetemnél, követelve az amerikai nagykövet kiutasítását és az amerikai termékek bojkottját. A demonstráció erőszak nélkül ért véget.

Több mint kétezren tüntettek Kabulban, felgyújtottak legalább egy rendőrautót, valamint konténereket, autógumikat egy olyan főközlekedési úton, amelyen több amerikai és NATO-létesítmény is található, és kővel dobáltak meg egy katonai támaszpontot.

A tunéziai biztonsági erők körbezártak hétfőn a fővárosban egy mecsetet, ahová több száz hívével együtt bemenekült egy szélsőséges iszlamista vezető, akit az amerikai nagykövetség megtámadása kapcsán köröznek, ám a gyanúsítottnak végül sikerült megszöknie. Az Anszar as-Saría nevű szalafista szervezet tunéziai szárnyának élén álló Szeif Alá Ben Huszeinről van szó, aki azt állítja, hogy nem vett részt az amatőr film miatt kirobbant pénteki erőszakos tüntetésen, amely során több ezren megpróbálták elfoglalni a tuniszi diplomáciai képviseletet.

A Hezbollah libanoni síita szervezet felhívására több tízezren vonultak utcára hétfőn Bejrút egyik déli elővárosában. “Az Egyesült Államok a nagy sátán!”, “Izrael az iszlám ellensége!” – skandálták az egybegyűltek. A megmozduláson megjelent Haszan Naszrallah, a radikális tömörülés vezetője is.

Az orosz hírközlési, információs és médiafelügyelet hétfőn azt ajánlotta az internet szolgáltatóknak, hogy akadályozzák meg a hozzáférést az iszlámellenes amerikai filmhez – jelentette Kegyes Csilla, az MTI moszkvai tudósítója. A hivatal emlékeztette az internetszolgáltatókat és újságírókat arra az orosz föderációs törvényre, amely szerint a szélsőséges tartalom terjesztése is büntetendő szélsőséges tevékenységnek minősül. A törvénysértőket akár működési engedélyük megvonásával is sújthatják. Az orosz főügyészség bejelentette: bírósághoz fordul, hogy nyilvánítsa szélsőségesnek a filmet.

Az iszlámellenes amerikai videofilm németországi bemutatásának a tiltását a német hatóságok is fontolgatják – közölte hétfőn Berlinben Angela Merkel német kancellár. Bálint Marcell, az MTI tudósítója szerint a politikus elmondta: a szólásszabadság kiemelten fontos érték, de vannak korlátai. A kancellár egyúttal önmérsékletre szólította fel a film körül kialakult konfliktus résztvevőit. “Az erőszak nem lehet eszköz semmilyen vitában” – hangsúlyozta Merkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik