Nagyvilág

Köztársaság lenne a Vajdaság?

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) nem támogatja azt a kezdeményezést, hogy Szerbiát alakítsák szövetségi állammá, amelyben a Vajdaság tagköztársaság lenne.

Pásztor István elnök szerint a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) nem támogatja az elképzelést, hogy a Vajdaság legyen köztársaság, ellenben síkraszáll a tartomány széles körű autonómiájáért, gazdasági önállóságáért, és azért, hogy rendelkezzen törvényhozói és végrehajtó hatalommal, legyen saját bírósága. “A VMSZ programjában nem egy szövetségi Szerbia és azon belül egy föderatív egységként létező Vajdaság szerepel, hanem egy széles körű autonómia megteremtése a cél” – nyilatkozta Pásztor István, a VMSZ elnöke a Tanjug szerb hírügynökségnek. Előzőleg több nem kormányzati szervezet, politikai párt és magánszemély részéről fogalmazódott meg egy indítvány, amelynek értelmében követelni fogják a Vajdaság számára a köztársasági státus megadását.

Pásztor hangsúlyozta, hogy a Vajdaság státusával kapcsolatosan a VMSZ koncepciója 15 éve változatlan “és nem is ambicionálják ennek megváltóztatását”. Kiemelte, hogy a Vajdaságról mint köztársaságról szóló elképzelést egyes politikai erők már a múltban is felvetették.

Több nem kormányzati szervezet, politikai erő és magánszemély április 1-jére egy tanácskozás összehívását kezdeményezték, amelyen a közvélemény támogatását szeretnék elnyerni ahhoz, hogy Szerbiát alakítsák át szövetségi állammá: ennek a Szerb és a Vajdaság köztársaságok lennének az egyenrangú tagjai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik