Nagyvilág

Szabadlábon a Megaupload-vezér

Óvadék ellenében szabadlábra helyezték a Megaupload csalásért és szerzői jog megsértéséért vád alá helyezett alapítóját

A 38 éves német Kim Schmitzet, becenevén Kim Dotcomot január 20-án állították elő aucklandi luxusingatlanán, a fájlcserélő webhely három másik vezetőjével együtt. Azóta immár mindannyian szabadlábon védekeznek. Az amerikai hatóságok a kiadatásukat kérik, jelezve, hogy a maximális húsz év börtönt kérnék rájuk, ha a per az Egyesült Államokban lenne.

Tilos neki a net

Nevin Dawson bíró két korábbi döntést semmisített meg, amelyek értelmében Schmitzet rács mögött kellett tartani, mert fennállt a veszély, hogy elszökik az országból. Dawson szerint a szökés veszélyét enyhíti, hogy a vádlott minden vagyonát elkobozták, és a vizsgálat nem tárt fel a nevén lévő újabb bankszámlákat letartóztatása óta.

“Minden oka megvan arra, hogy itt maradjon a családjával, és küzdjön javai visszaszerzéséért” – mondta a bíró, aki mindamellett megtiltotta Schmitznek az internet használatát és azt, hogy helikopterjáratra helyet foglaljon. Aucklandi birtokán kell maradnia, kivéve, ha sürgős orvosi beavatkozásra van szüksége.

Kárt okoztak

A 2005-ben alapított, hongkongi központú Megaupload fáljcserélőt, amely saját állítása szerint napi 50 millió felhasználót látott el, és a világháló forgalmának 4 százalékát képviselte, január 19-én záratta be az amerikai igazságszolgáltatás. Azzal vádolták a webhely irányítóit, hogy 175 millió amerikai dollárnyi, bűncselekményekből származó pénzhez jutottak, és 500 millió dollár kárt okoztak a szerzői jogok birtokosainak mozifilmek, tévéműsorok és más tartalmak kalózmásolatait kínálva.

Maga Schmitz, akinek extravagáns életmódját – rózsaszín Cadillac, ásványvízzel töltött medence – előszeretettel ecseteli az új-zélandi sajtó, csak 2010-ben 42 millió amerikai dollárt keresett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik