Nagyvilág

Már nem Romney a legnépszerűbb elnökjelölt

Nyolc százalékponttal maga mögé utasította Rick Santorum Mitt Romneyt az amerikai republikánus elnökjelölt-aspiránsok országos támogatottságában - derült ki a Gallup legfrissebb közvélemény-kutatásából.

A bejegyzett republikánusok körében Santorum támogatottsága a Gallup szerint 36, Romneyé pedig 28 százalékos. Ez szerda óta mintegy 5 százalékpontos növekedést jelent az előbbi, és ugyanekkora csökkenést ez utóbbi politikus esetében, akik között akkor a közvélemény-kutató intézet gyakorlatilag még döntetlent mutatott ki. Newt Gingrich az országos népszerűségi lista harmadik helyén áll, 13 százalékkal, s a talpon maradt aspiránsok sorát Ron Paul zárja 11 százalékkal.

Megelőzték

A felmérés kimutatta, milyen erősen megnőtt Santorum ázsiója február 7-i “mesterhármasa”, vagyis azóta, hogy Missouriban, Coloradóban és Minnesotában egyaránt győzött a helyi szavazásokon, amelyeken arról nyilvánítottak véleményt, hogy a Republikánus Párt nevében novemberben ki legyen Barack Obama demokrata párti elnök hivatalos kihívója.

Santorum és Romney között éles küzdelem bontakozott ki az előválasztási küzdelem két következő állomásán, a február 28-án voksoló Michiganben és Arizonában. Michigan elvileg “hazai terep” az ott született Romney számára: az apja két mandátum erejéig is az állam kormányzója volt, s a politikus, aki 2008-ban is versenybe szállt a Fehér Házért, négy évvel ezelőtt 39 százalékkal győzött itt.

A RealClearPolitics.com közvélemény-kutatása szerint azonban Michiganben mégis Santorum vezet Romney-vel szemben (37 százalékos az előbbi és 30 százalékos az utóbbi támogatottsága), a Public Policy Poll (PPP) pedig 37, illetve 33 százalékos állást mért. Ha veszít ebben az államban, Romney elvileg még mindig elnyerheti az elnökjelöltséget, de a tekintélyén súlyos folt esik.

Éles ellentét

Az amerikai autógyártás fellegvárának számító Michigan lakóinak körében némileg visszatetszést kelt, hogy mind Romney, mind Santorum élesen bírálja az autógyáraknak a 2008-as pénzügyi válság idején nyújtott mentőcsomagot. Annak ellenére is, hogy a General Motors a tavalyi évvel kapcsolatban rekordnagyságú, 7,6 milliárdos nyereségről számol be, s várhatóan pozitív lesz a mérlege a másik két gyáróriásnak is. A különbség annyi, hogy miközben Romney a kisegítés helyett inkább egy ellenőrzött csődfolyamat szükségességéről és az azt követő megújulásról beszél, Santorum egy az egyben veszni hagyta volna Detroitot.

Arizonában a PPP szerint alig valamivel megnyugtatóbb a helyzet Romney számára: itt, jóval 4,8 százalékpontos hibahatáron belül, a politikus 36 százalékkal vezet a 33 százalékon álló Santorummal szemben.

A jelöltségre pályázó négy politikus csaknem egyhavi szünet után, szerdán vitatkozik ismét a televíziók kamerái előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik