Nagyvilág

Szájer éles hangú levélben bírálta Neelie Kroest

A fideszes EP-képviselő szerint a médiaügyi biztos "kilépett az Európai Bizottságtól joggal elvárható pártsemleges szerepből"

Nyílt levélben bírálta Neelie Kroest Navracsics Tibor csütörtöki meghallgatása kapcsán Szájer József. A Magyar Nemzetben és a Magyar hírlapban idézett levélben a fideszes EP-képviselő arra kérte a biztost, hogy próbáljon meg pártsemlegesen, indulatos kirohanásoktól mentesen és tényszerűen véleményt formálni Magyarországról és a kormányról.

Felhívta a holland politikus figyelmét arra, hogy az unióban nemcsak a tagországoknak vannak kötelezettségeik, hanem az uniós intézményeknek, az EB-nek és az egyes biztosoknak is. Ezek közé tartozik az uniós szerződés negyedik cikkelyének betartása, amely szerint többek között az unió tiszteletben tartja a tagállamoknak a szerződések előtti egyenlőségét, valamint nemzeti identitását – fogalmazott Szájer József.

“Ön, Alelnök Asszony, túllépve az Európai Unió kompetenciáján, a magyar kormány helyettes vezetőjétől olyan nyilatkozatot követelt, hogy egy nem uniós szervezet, nevezetesen az Európa Tanács még el sem készített, meg sem fogalmazott dokumentuma javaslatainak teljesítésére előre vállaljon kötelezettséget. Ez példátlan! Amikor a magyar miniszterelnök-helyettes a követelés nyilvánvalóan túlzó volta ellenére erre azzal válaszolt, hogy minden a magyar alkotmányos renddel összeegyeztethető javaslatot meg kíván fogadni, Ön indulatosan kikelt ez ellen” – idézték a lapok.

Szájer kifogásolta azt is, hogy Kroes meg nem nevezett fiatal tanácsadójára hivatkozva aggodalmát fejezte ki a magyarországi etnikai kisebbségek helyzetével kapcsolatban. Hangsúlyozta: a kisebbségellenesség súlyos vádjának igazolását sehol sem elégséges egy névtelen, “ámbár nagyon tehetséges és fiatal tanácsadóra hárítani”. Ezt “tényekkel illik bizonyítani”. A képviselő szerint Neelie Kroes beállt azok csoportjába, akik a politikát nem a korrekt vita, hanem az egyoldalú címkézések és alaptalan vádak terepének tartják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik