Nagyvilág

Újabb civil áldozatok Szíriában

Több mint húsz polgári személyt öltek meg a kormánykatonák az arab országban.

A szíriai rendfenntartó erők nem végleges adat szerint 23 civilt öltek meg pénteken, a karhatalmisták közül pedig tizenketten vesztették életüket a közel-keleti ország egészére kiterjedő erőszakcselekményekben – jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nevű, londoni székhelyű jogvédő szervezet (SOHR, francia rövidítése: OSDH).

Rami Abdel Rahmán, a szervezet elnöke elmondta, hogy a 12 karhatalmista két merényletben halt meg. Az északnyugati Idlíbben a biztonsági erők egyik ellenőrző pontjánál gépkocsiban elrejtett pokolgép hat rendőr halálát okozta. A tettesek ismeretlenek.

A déli Deraa melletti Mazairibban dezertált katonák támadták meg a rendfenntartók két autóbuszát, utasaik közül hatot megöltek, ötöt megsebesítettek. A karhatalom fellépésének következtében 12 civil halt meg a Deraa tartományban lévő Navában, öt az északi Aleppóban, négy az ország középső részén lévő Homszban, egy Hamuríje damaszkuszi elővárosban és ugyancsak egy Hamában – közölte a SOHR.

A jogvédő szervezet szerint Aleppóban, az ország második legnagyobb városában most fordult elő először, hogy civileket öltek meg a március óta tartó rendszerellenes felkelés során.

A Szíriai Nemzeti Tanács (SZNT), az ország legjelentősebb ellenzéki tömörülése felszólította pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT), hogy határozatban “ítélje el a rezsim bűneit”, a lázadó városoknak a kormányerők általi “vad bombázását”.

Oroszország nem tartja elfogadhatónak azt a Szíriával kapcsolatos újabb határozattervezetet, amelyet európai és arab országok előterjesztésére pénteken vitatnak meg a ENSZ New York-i székhelyén – jelentette ki Gennagyij Gatyilov orosz külügyminiszter-helyettes.

Gatyilov szerint ennek az az oka, hogy a dokumentum nem veszi figyelembe Moszkva álláspontját alapvető, elvi kérdésekben. Így az orosz diplomácia hiányolja, hogy a tervezetben nem szerepel a fegyveres beavatkozást kizáró kitétel. Moszkva egyben azt is jelezte, hogy nem szavaz meg egyetlen olyan tervezetet sem, amely kilátásban helyezi Bassár el-Aszad elnök menesztését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik