Nagyvilág

Franciaország felfüggeszti katonai műveleteit Afganisztánban

Párizs a tervezettnél hamarabb kivonhatja csapatait Afganisztánból, miután egy afgán katona francia társaira támadt.

“A francia hadsereg minden képzési és harci támogatási műveletét felfüggesztettük” – közölte Nicolas Sarkozy a diplomáciai testületek előtt elmondott hagyományos újévi köszöntőjén. “Az afgán nép barátai és szövetségesei vagyunk, de nem fogadhatom el, hogy afgán katonák francia katonákra lőjenek” – jelentette ki a francia köztársasági elnök.

A francia katonai műveletek felfüggesztéséről azután döntöttek, hogy egy afgán katona megölte négy francia katonatársát az ország keleti részében. A Kapisza tartományban történt támadásban 16 francia katona megsebesült. A helyi idő szerint reggel 8 órakor (közép-európai idő szerint 4 órakor) történt incidens körülményei egyelőre nem tisztázottak, a francia vezérkar nem akarta kommentálni a történteket.

Sarkozy elmondta: Gérard Longuet védelmi miniszter és Edouard Guillaud vezérkari főnök azonnal Afganisztánba indul az eset kivizsgálására. Hazaérését követően a tárcavezető Francois Fillon miniszterelnökkel és Alain Juppé külügyminiszterrel közösen jelentést tesz “arról, amit Afganisztánban látott” – közölte a francia elnök. “Amennyiben a biztonsági feltételek nem adottak egyértelműen, felmerül a francia csapatok kivonásának felgyorsítása” – tette hozzá.

A támadással 82-re emelkedett az Afganisztánban elesett francia katonák száma azóta, hogy a nemzetközi erők 2001 végén megkezdték hadműveleteiket az országban. Franciaország jelenleg 3600 katonát állomásoztat Afganisztánban (négyszázat már októberben kivontak), ahol a 130 ezer fős NATO-kontingens kétharmadát az Egyesült Államok adja.

A franciák jelentős szerepet vállalnak az afgán hadsereg kiképzésében, amelynek a NATO-erők 2014-re tervezett teljes kivonása után kell átvennie az ellenőrzést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik