Nagyvilág

Több ezer kilométert eveznek a gyerekekért

Hat nő átevez az Atlanti-óceánon, hogy ezzel hívja föl a figyelmet az egyre nagyobb méreteket öltő gyerekkereskedelemre.

December elején azzal a tudattal szállt hajóba egy finn, négy brit és egy brunei nő a Kanári-szigetekhez tartozó La Gomerán, hogy csak másfél hónap múlva lesz szilárd talaj a lábuk alatt. Hónapokig készültek, olimpiai bajnokoktól is vettek leckéket, hogy teljesíteni tudják a 3000 mérföldet Barbadosig.

Ilyet még női evezőscsapat sosem csinált azelőtt, és férfiak is csak néhányan. Kevesebben eveztek át az Atlanti-óceánon, mint ahányan a világűrben jártak, vagy megmászták a Mount Everestet. A viharok és cápatámadások veszélyét is vállalva mégsem a rekord a fontos a hat nő számára, hanem az, hogy jó ügyért kampányolnak.

A Row for Freedom (Evezés a Szabadságért) nevű akciójukkal egymillió fontot szeretnének összegyűjteni a gyerekkereskedelem elleni küzdelemhez. Az emberkereskedelem a szervezett bűnözés egyik legvirágzóbb ágazata a világon. Évente 20 milliárd fontos, vagyis mintegy 8 ezer milliárd forintos hasznot termel, ez több mint a Nike, a Google és a Starbucks profitja együttvéve.

Soha nem adtak el, illetve dolgoztattak annyi embert, mint manapság. Becslések szerint világszerte 27 millió ember szenved rabszolgasorban, közülük minden második gyermek, átlagéletkoruk 14 év. Már négyéves korukban is dolgoztatnak gyerekeket. Még a legfejlettebb országokban is mindennapos ez, az Egyesült Királyságban például tavaly hétszáz áldozatot azonosítottak, és tényleges számuk ennél feltehetőleg jóval nagyobb.

Ázsiában a legnagyobb méretű az emberkereskedelem. Kínában néhány hónapja DNS-adatbázist hoztak létre, hogy hatékonyabbá tegyék az eltűnt gyerekek utáni kutatást. Az országban évente több több ezer gyereket lopnak, majd adnak el. Nyugati újságírók szerint főleg a vándormunkások gyerekei a célpontok, és a gyerekkereskedők néhány száz dollárért adnak túl rajtuk. Többségük sohasem kerül elő.

A kínai társadalomban a fiú utód sokkal többet ér a lánynál a családok számára, ezért leggyakrabban fiúkat adnak el. A problémát súlyosbítja a szigorú születésszabályozási törvény, amely a legtöbb család számára csak egy gyerek vállalását teszi lehetővé. Nem egyszer az is előfordul, hogy a gyerek mellett nőket is eladnak, mert a rabszolgapiacon munkaerőre és cselédre is van kereslet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik