Nagyvilág

Tilos volt a sapka és a kesztyű a Kedves Vezér temetésén

A hatóságok a résztvevőknek még havazás esetére is megtiltották a téli kiegészítők viselését.

Bár a hőmérséklet fagypont alatt volt, nem viselhettek sapkát, kesztyűt sőt még sálat sem az észak-koreaiak elhunyt vezetőjük, Kim Dzsong Il temetésén, mivel az örökös – és az ország új vezetője – is fedetlen fővel és kézzel vonult a halottaskocsi mellett – írta egy szöuli lap, a Daily NK.

Az észak-koreai menekültek által fenntartott hírportál információi szerint a phenjani hatóságok a résztvevőknek még havazás esetére is megtiltották a téli kiegészítők viselését. A fővárosi hatóságok a gyászszertartás előestéjén figyelmeztették a lakosokat, hogy Kim Dzsong Un, az elhunyt fia fejfedő és kesztyű nélkül vesz majd részt a gyászmenetben, és  minden sorban lesz valaki, aki figyelni fogja, hogy a lakosok is ehhez hasonlóan öltöztek-e fel.

A három órán át tartó gyászmenet napján, december 28-án, a hőmérséklet a mínusz 9 fokot is elérte, ráadásul havazott, de a tv-felvételeken látszik, hogy a több százezer gyászoló közül szinte senki sem viselt sapkát vagy kesztyűt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik