Nagyvilág

Szerbia jövője csak az EU-ban lehet

A szerb elnök szerint csak az EU keretein belül oldható meg a koszovói kérdés.

Szerbia jövője csakis az Európai Unióban lehet, és csak az EU keretein belül oldható meg a koszovói kérdés – jelentette ki Boris Tadic szerb államfő, a Szerb Demokrata Párt elnöke a politikai tömörülés vezető testülete előtt elhangzott vasárnapi beszédében.

Majdnem egyórás előadásában hangsúlyozta, hogy Szerbia egyetlenegy ok miatt nem kapta meg az uniós csatlakozáshoz szükséges tagjelölti státust: még mindig nem találtak megoldást arra, hogy Koszovó hogyan képviseltethetné magát a nemzetközi értekezleteken.

Az Európai Unió állam- és kormányfőinek tanácsa pénteken úgy határozott, hogy legközelebb február 12-én értékelik, milyen haladást sikerült elérnie Belgrádnak a Pristinával folytatott tárgyalásokon, s milyen mértékben valósultak meg az eddigi megállapodások. Szerbia tagjelölti státusáról a végleges döntést márciusban hozzák meg.

Szerbia “rendelkezik megoldási javaslattal a koszovói problémát illetően: ez pedig két – a szerb és az albán – realitásnak a tekintetbe vétele Koszovóban” – fogalmazott Tadic. Szerinte nem ördögtől való dolog egyszerre ragaszkodni az Európai Unióhoz és Koszovóhoz: a Koszovóról való lemondás naiv politizálás, az EU-tól való eltávolodás pedig veszélyes dolog lenne – mondta Tadic.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik