Nagyvilág

Erős összecsapások és kiterjedt sztrájk Szíriában

A szíriai hadsereg egyik legnagyobb összecsapását vívta az ellenzéki tüntetőkhöz átállt katonaszökevényekkel.

Ellenzéki aktivisták vasárnapi kezdettel általános sztrájkra szólítottak fel, hogy ezzel is jobb belátásra bírják a kormányt. A felhívásnak meglehetősen nagy arányban tettek az emberek, főleg Homszban, a tiltakozások egyik központjában. Homsz ellenzéki negyedeiben minden üzlet zárva maradt, és kihaltak voltak az utcák szemtanúk szerint. Nem volt oktatás a damaszkuszi egyetem több karán, és a főváros több negyedében is zárva maradtak az üzletek. Az arab országban a vasárnap munkanap.

Közben a szíriai hadsereg egyik legnagyobb összecsapását vívta Busra al-Hariri városánál az ellenzékhez átállt katonaszökevényekkel, akik a város körüli, nehezen megközelíthető helyeken bujkálnak. Egy szemtanú elmondása szerint a hadsereg tankokkal és nehézgépfegyverekkel lőtte a várost, amelynek környékén robbanások hangjait lehetett hallani.

Bassár el-Aszad elnök eddig ellenállt a nemzetközi és arab vezetők nyomásának, és visszautasította a távozására vonatkozó követeléseket, és semmi jelét nem adta annak, hogy enyhítene a fegyvertelen tüntetők elleni erőszakos fellépésen. Megfigyelők szerint polgárháborús állapotok fenyegetik az országot, azt követően, hogy dezertálók megalapították a Szabad Szíriai Hadsereget és egyre többször csapnak össze a kormányerőkkel.

A száműzetésben lévő Szíriai Nemzeti Tanács attól tart, hogy az Aszad-rendszer “tömegmészárlásra” készül Homszban, ahol hetek óta tart az erőszakos megtorlás. A hadsereg a hétvégén katonák ezreit és páncélozott járművek százait vonta össze a körzetben, rohamra készen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik