Nagyvilág

Szlovákia: még nincs szükségállapot

Egyelőre nem hirdetnek ki szükségállapotot Szlovákiában az egészségügyben kialakult válság miatt.

A szlovák kormány rendkívüli ülésén szombaton este tárgyalt a kialakult válságról, úgy döntött, egyelőre nem hirdet szükségállapotot.

Iveta Radicová miniszterelnök közölte: a kabinet hétfőn újra rendkívüli ülést tart, hogy áttekintse a helyzetet.
Az egészségügyi ágazatban annak következtében alakult ki válsághelyzet, hogy a kormány és az Orvosi Szakszervezeti Szövetség (LOZ) nem tudott megegyezni a kórházi orvosok követeléseiről. Szeptemberben mintegy 2000 kórházi orvos felmondott a munkahelyén. A felmondási idő november végén lejár, így orvoshiány miatt több kórház nem tudná ellátni feladatait.

Ha a feleknek nem sikerül kompromisszumra jutniuk, a kormányzat szükségállapotot tervez kihirdetni.
A miniszterelnök biztosította a közvéleményt, hogy a kormány december elseje után is garantálja a teljes értékű egészségügyi ellátást.

“Még ha sor kerül is a szükségállapot kihirdetésére, az csak néhány napig lesz esetleg érvényben” – magyarázta a helyzetet a kormányfő, hozzátéve, hogy a kormánynak több forgatókönyve is van a helyzet tartós rendezésére, külön-külön minden érintett kórház számára.

“Sajnálom, hogy az orvosok felmondtak, s hogy a LOZ nem fogadta el kompromisszumos ajánlatunkat” – jelentette ki Radicová.

A kormány 300 eurós átlagbér-emelést ajánlott fel a kórházi orvosoknak, míg azok 707 eurós átlagos béremelést követelnek. A miniszterelnök ismételten felszólította az orvosokat, hogy vonják vissza felmondásukat.
A kormány rendkívüli ülése előtt a helyzetet megvitatta az ország biztonsági tanácsa is.

A nem hivatalos, médiákban közölt értesülések szerint a szükségállapot mintegy harminc szlovákiai kórházat, illetve egészségügyi intézményt érintene.

A kórházakban kialakult feszültségeket már kezdik megérezni a páciensek is. Több intézményben elhalasztották a december elejére tervezett műtéteket, másutt azok elhalasztását jelezték. Néhány intézmény közölte, hogy napi feladatait sem lesz képes maradéktalanul ellátni.

A szükségállapot kihirdetése esetén az orvosoknak haladéktalanul fel kellene venniük a munkát, mert ellenkező esetben büntetőeljárás indíthatnak ellenük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik