Nagyvilág

Őrizetbe vették a “pi doktort”

Őrizetbe vettek Kijevben egy ismert, rendkívüli emlékezőtehetsége és fejben számolási képessége miatt híressé vált idegsebészt, mert azt gyanítják, hogy sosem járt orvosi egyetemre.

Andrij Szljuszarcsukot okirat-hamisítással gyanúsítják, s terhére róják, hogy két – egy oroszországi és egy ukrajnai – orvosi egyetem diplomáját hamisította meg, és noha sosem végezte el egyik egyetemet sem, komoly orvosi praxist folytatott, hipnózissal foglalkozott és tekintélyes orvosi tudományos fórumokon vett részt.

Csak “pi doktor”

Szljuszarcsuk tudományos fokozattal rendelkező idegsebésznek adta ki magát. A kijevi média “professzorként” emlegette, és számos műsort készített rendkívüli adottságairól, arról, hogy pillanatok alatt megszorzott fejben két 30 jegyű számot, és percek alatt megtanult kívülről több száz oldalas könyveket. Ukrajnában “pi doktornak” is nevezték, mert állítólag fel tudta sorolni a pi szám 30 millió számjegyét, és ebben is világelső volt.

Két évvel ezelőtt Viktor Juscsenko akkori ukrán államfő gratulált a csodadoktornak, mert állítólag felállította az információrögzítés világcsúcsát. Két hónappal ezelőtt pedig Viktor Janukovics jelenlegi elnök állami díjjal tüntette ki tudományos vívmányaiért és munkáiért, és 19 ezer dolláros pénzdíjat adományozott neki. Az ukrán vezetés azt tervezte, hogy agykutató tudományos intézetet alapít, amelyet a csodadoktor neve fémjelzett volna.

Hamis papírok

Szjuszarcsuk vesztét egy lembergi lap okozta, amely oknyomozásba kezdett, mert kételkedett rendkívüli képességeiben, és azt állította, hogy bemutatói csupán trükkök. Az újság derített fényt arra is, hogy Szljuszarcsuk egyetemi diplomái valószínűleg hamisak, s nem orvosi egyetemeket fejezett be, hanem hidegburkolónak tanult egy vinnyicai szakmunkásképzőben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik